Sokan, sokszor

mondták már, hogy ha legalább három magyar találkozik külföldön, akkor úgyis veszekedés lesz a vége...A széthúzás pedig teljesen általános. Persze ez általánositás, azonban a közelmúltban érdekes jelenségekkel találkoztam. Londonban volt csoportos kiállitásom, amire valamilyen furcsa okból meghivtam a kulturális iroda munkatársait, akik sajnos nem tudtak eljönni. Kevéssel utána New Yorkban állithattam ki, és erről is értesitettem mindenféle kinti személyt, akik persze nem jöttek el. Sőt, hasonló történt Genfben is. Nem baj, nem vagyok én olyan fontos, mondom magamnak, pláne érdekes, hisz annyi más is történik arrafelé. Mielőtt bárki félreértené: nem az elkeseredettség beszél belőlem. Én, köszönöm, remekül megvagyok és egyáltalán nem vagyok rászorulva arra, hogy valami kinti magyar segitsen nekem bármiben is. Csak az a furcsa, és most inkább nem emlitek konkrét neveket, hogy akikkel beszéltem kint, bármelyik helyen, azok egyből elkezdtek panaszkodni. Aztán az is furcsa volt, hogy pl. a lengyelek kint is összetartanak. A csehek is. Már amennyire én látom, legalábbis a művészvilágban. Mi pedig nem. Valamiért zavar ez, bármennyire is elkerülöm az ezzel való foglalkozást...

...mégis mindenhol magyarokba botlom...

A new yorki Artexpo-ról büszkén hirdettem, hogy én vagyok az egyetlen magyar résztvevője. Hát ez nem jött be. Igaz, hogy amerikaiként, pontosabban californiaiként, de osztoznom kell. Megint bejött a régi szabály, miszerint bármerre mész a világban, mindig lesz ott egy magyar. Szabó művész úr szobrász, és igy egészen más művészetben érdekelt, mint amiben én, igy csak a tényt közlöm, részletes elemzésbe nem kezdek...