2008. december 19., péntek

Jiri Svestka Galéria Prága

Év végi kiárusitásszagú kiállitással zárja az évet a Jiri Svestka Galéria. Nem kevesebb, mint 38 művész képei kerültek ki a falakra, és a megnyitón úgy tolongtak, hogy alig lehetett látni a képeket. Akiről viszont mesélni akarok, az Dan Perjovschi. A globalizációról készült rajzai nemcsak tele vannak ötletekkel, de egyúttal viccesek is. A figura, aki banánért megy a szupermarketbe, majd tele bevásárlókocsival, de banán nélkül távozik, egyszerre vicces és elgondolkodtató. Rajzai elsőre úgy tűnnek, mintha készitőjük nem tudna igazán rajzolni, később tűnik fel, hogy ez is a koncepció része. Képeit nézve folyamatosan fogom a fejem, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe: egyszerre könnyedek és mélyek, egyszerűek és elgondolkodtatók. Recesszió cimmel jelent meg könyve.
A galéria egyébként azzal keltette fel a figyelmemet, hogy jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Biztos, hogy még fogok róla irni...

2008. december 10., szerda

Leica Galéria Prágában

Még pozsonyi találkozásunkkor figyeltem meg, hogy Jana Bömer, a Leica Galéria vezetője hihetetlenül népszerű, sokan sündörögnek körülötte, igy aztán prágai utam során szerét ejtettem a galéria meglátogatásának. A hely elsőre kávézónak látszik, csak később tűnik fel az egyik falat plafonig elfoglaló könyvespolc. A tulajdonképpeni kiállitótér hátrébb kezdődik, ahol épp előadás zajlik, amiből semmit sem értek, igy aztán a könyvespolcot tanulmányozom.
Azt talán mondanom se kell, hogy magyarok mindenhol vannak, magyar fotós meg aztán pláne, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen abszurd összefüggésben tudom tálalni felfedezésemet! A Leica galéria nyilván nem törekszik teljességre, ez az első pillanatban látszik. Van egy polc cseh fotóskönyv, meg van a nemzetközi, van természet és aktfotó, és nagyjából ennyi. A klasszikusok közül senki, a kortársak közül szinte senki, vagy aki mégis, az cseh. Az egész olyan benyomást kelt, mintha egyetlen furcsa izlésű ember könyvespolcát nézném. És ekkor hirtelen szembenéz velem Jókay Zoltán könyve. Hogy kié? A könyv német kiadás, cime der die das, és egynyelvű (német). Gyerekekről készült portrék vannak benne, beállitott mind, de a háttér más, az előszóból derül ki, hogy a gyerekek kedvenc helyszineit figyelhetjük, ha éppen látszik belőle valami. Mindenhol a gyerekek a főszereplők, és be kell vallanom, hogy nem lapoztam teljesen végig a százvalahány szekond plánt. Ez a könyv reprezentálja hazánkat? Nem. Nem reprezentál semmit. Erich Lessing Revolution in Hungary, 56-ról szóló könyve teszi ezt, sok szeretettel és némi érzelgősséggel, amit könnyű megbocsátani neki.
Érdekes, hogy eddig bárhol jártam, sosem tudtam szerezni egy Fotograf magazint, pedig sokat hivatkoztak már rá. Most végre sikerült, de egyből le is konyult a szám. Sehol egy angol nyelvű forditás, még összefoglaló se. A lap amúgy portfoliókat mutat be, de azt rögtön látom, hogy a szöveg sokszor egyenértékű a képpel, ami élvezhetetlenné teszi a lapot, legalábbis nekem. Maradok inkább a Photoart-nál, ami háromnyelvű, cseh, német és angol. A decemberi számban 8 oldalon mutatkozik be a magyar fotózás, legalábbis a cim szerint. Valójában Korniss Péter válogatott két hazai fotós, Benkő Imre és Stalter György munkáiból, és egy rövid életrajz még éppen belefért a terjedelembe. Nos, ennyire vagyunk jelen most éppen Prága fotós életében.

2008. december 2., kedd

Kortárs fotó a Wam Design Centerben

Visegrádi országok fotósiskoláinak tanulói állitanak ki a Király utcában, ennek megfelelően az anyagok rettenetesen különbözőek, minden tekintetben. Érdekes megfigyelni, hogy mi foglalkoztatja őket, milyen témákat dolgoznak fel, ebből a szempontból kissé bulvárosra vették. Esztétikai szempontokat kevéssé épitettek bele a művekbe, főként a dokumentarizmus és a minimál hódit. Ettől olyan érzésem van, mintha a fotósok mind depressziósok lennének, mégha kissé túlzok is. A képek sokszor nem érthetők a melléjük rakott szövegek nélkül, igy viszont néha az az érzésem, hogy azok pusztán illusztrációk. Ám a legnagyobb bajom az, hogy csak néhány képen érzem, hogy készitője valóban lelkesedésből, alkotóvágyból fogott kamerát, és nem a házi feladatát pipálta ki.