2009. május 11., hétfő

Fabricius Anna

jó példája annak, hogyan kellene viszonyulni a fotográfiához, mint médiumhoz. Anna projektalapon megtervezett és kivitelezett munkái lehetnek az első tanulási pontok azoknak, akik most ismerkednek a médiummal. Ezek a munkák ugyanis egyszerűen megérthetőek, jól szervezettek, és emellett még képként is megállják a helyüket (eltekintve a magyar szabvány képeitől, ahol a projekt fontosabb volt mint a látvány). Vegyük mondjuk az átmeneti társaság projektet. Rövid távú együttélés, jellemzően albérleti együttlakás közben fotózott lányokat, akik a képek szerint nem túlságosan élvezték az együttlétet. Jellemző a képekre a világitás megtervezettsége és a képen szétszort elemek fontossága. A lányok a képmező kis részét töltik ki, ezért szemünk óhatatlanul körbejár a szobában elszórt tárgyakon. Bármennyire is spontánnak tűnnek a képek, valójában a projektleirásból megtudjuk, hogy nagyon is beállitottak. Nincs ezzel gond, csak sok más fotós "feledkezik meg" e tény közléséről.
Anna abban is kitűnik a fotós mezőnyből, hogy vannak külföldi referenciái (ezért is került be a blogba), mégha néha érezzük is, hogy itthon jobban elismert - ki tud kiállitani a Szigeten? Vagy a Millenárison? Vagy a Fotóművészet megjelenése? Ezzel együtt ez inkább irigység, amit most művelek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Fabricius Annának minden együtt van ahhoz, hogy ismert legyen. Az, hogy ez szélesebb körben még nem történt meg, csupán idő kérdése. Igy aztán jobban tesszük, ha gyorsan megtanuljuk a nevet, fogunk még vele találkozni, méghozzá korántsem érdemtelenül.