A válság

kissé elkoptatott szó lett manapság, mégis szólnom kell róla. Érdekes volt ugyanis látni, hogy pl. a new yorki artexpon, már akinek volt összehasonlitási lehetősége, azt mondta, az idei jóval kisebb rendezvény lett, kevesebb galériával és érdeklődővel. Ezzel együtt ez még mindig szinte felfoghatatlan mennyiséget jelent, de azért állitólag érezhető. A genfi Europart is összezsugorodott, viszont spanyol ismerősöm szerint az Arco nem változott. De akkor mivel magyarázzam azt, hogy barcelonai galériásom pangásról panaszkodik, persze ahhoz képest, és egy párizsi emberke is visszaeső érdeklődőről számolt be. Talán a művészeti piac is ugyanakkora lufivá nőtt az elmúlt években, mint a pénzügyi? Valóban furcsa volt látni, hogy tavaly pl. Damian Hirst 100 millió fontot keresett műtárgyain, miközben -mondjuk- itthon kortársért ennek az összegnek az ezreléke se érhető el... Véleményem szerint az elmúlt években a művészeti piacon is megjelentek a kizárólag pénzügyi szempontokat figyelembe vevő vállalkozások. Nem, nem művészekről van szó: ők kizárólag a tömegizlés figyelembe vételével alkotnak könnyen eladhatónak gondolt műveket. Ami nem is lenne gond, ha a műértők művészeti szempontok szerint válogatnának. Csakhogy az elmúlt években a galériák is kizárólag évenkénti áremelésről, aukciókról, grafikonokról beszéltek, és teljesen háttérbe szorult az, ami az egészet élteti: a művészet. Semmi gondom azzal, ha egy Picasso ára felmegy x millió euróra, vagy akár lemegy, de az már zavar, ha egy kortárs alkotót kizárólag azért vesznek meg, mert két éven belül fel fog menni az ára. Mondja már ki valaki: a művészeti érték nem arányos a vételárral. Ha valaki 1 millió dollárért vesz műalkotást, egyáltalán nem biztos, hogy nagyobb mávészeti értékkel rendelkező tárgyat kap. Persze nem azt mondom, hogy nincs összefüggés, vagy hogy több pénzért nem lehet jobb művet venni. Csakhogy. Egy idióta példával élve, ha bemegyek egy könyvesboltba, senki sem garantálja, hogy az 5000 ft-os könyv jobb, mint a 3000 ft-os. Ilyen alapon mondjuk egy Faludy kötet 1 millió ft-ba is kerülhetne, mig más csak mondjuk 5000-be. Jó, tudom a könyv nem műtárgy, de magyarázza már egyszer valaki a gazdagoknak, hogy a művészet nem a pénzről szól. A múltkor bele tudtam olvasni Csontvári naplójába, és egyetlen sort sem találtam a pénzről, annál inkább művészeti problémákról, kompozicióról, stb. Mi lett volna, ha elkezd azon gondolkodni, hogy majd 100 év múlva a nagyobb kép esetleg többet fog érni, és ezért még nagyobb méretben fest? Mondom, abszurd az egész...