Vintage galéria a Paris Photon

Szóval a Paris Photo. Ha az előző bejegyzést elolvastad, akkor már tudod, miért fontos esemény ez. Idén, és már nem először egy magyar galéria is részt vett, méghozzá a Vintage galéria. Fogalmam sincs, hogy miért nem irnak róla az újságok, mert ez valóban fontos. Gyakorlatilag ez az egyetlen galéria képviselte Magyarország fotóművészetét ezen a fontos nemzetközi szinten. Igaz, a pavilont eléggé a sarokba rakták, de ez legyen a legnagyobb baj.
Amúgy évek óta feltünő már, de idén különösen jellemző volt az ázsiaiak nyomulása. Idén Japán volt a diszvendég. Nem kevesebb, mint 14 galériával érkeztek, tele az európai fülnek megkülönböztethetetlen nevekkel. Ahogy gazdaságilag emelkednek, úgy árasztják el a piacot műalkotásaikkal is. És nem csak ők. A kinaiak már minden fontosabb vásáron ott vannak, és jönnek fel a koreaiak is. Lehetetlen, hogy előbb-utóbb ne kerüljenek be a lexikonokba, művészeti könyvekbe is. Mindez persze törvényszerű, legfeljebb még nem volt időm megszokni, hogy a gazdasági teljesitmény ennyire átüt a művészeti világon is...

Paris Photo

Most, hogy lezárult a Paris Photo, talán nem érdektelen áttekinteni a fontosabb nemzetközi művészeti vásárokat. Úgy látom, hogy még a fotózással foglalkozók közül sem mindenki ismeri a nemzetközi piacot (tisztelet a kivételeknek), ami pedig elengedhetetlen a kinti sikerhez. A továbbiakban axiómának tekintem, hogy a magyar fotóműtárgy piac annyira pici, hogy egy alkotó pusztán az itthoni kiállitásaiból nem tud megélni, hirnevet szerezni. Ezért muszáj külföld felé nyitni, másrészt az én tapasztalatom az, hogy külföldön szakmailag érdekesebb kritikákat lehet szerezni, valamint az emberek nyitottabbak a fotózás felé. Fontos megjegyeznem, hogy most kizárólag műtárgyként beszélek a fotóról, a sajtó, divat, dokumentumfotót nem számitom ide. Tehát irány külföld, de merre is? Dobálózhatunk városnevekkel, de melyik vásár igazán fontos? Mielőtt belemennénk a részletekbe, fontos megjegyezni, hogy ma már szinte minden fővárosnak van saját művészeti vására, igy pestnek is. Épp e hét pénteken nyilik a Műcsarnokban, és szinte kizárólag magyar galériák vesznek részt rajta. Egy art fair sikerét az is mutatja, hogy hány külföldi galéria jelentkezik kiállitónak, mert ez jelzi, hogy mennyire tekintik fontosnak az adott ország művészeti piacát. Ebből a szempontból a legsikeresebb vásár talán az Art Basel. Nemcsak fotóval, hanem a művészet szinte valamennyi ágával foglalkozik, és ma már fiókvásárai is vannak (Art Basel Miami), valamint tematika szerint is külön csarnokokban, külön névvel várják a látogatókat (pl. Liste a fiatal, még nem befutott művészeknek). Az Art Basel-en kiállitani önmagában siker, ezért akinek ilyen referenciája van, az már komolyan veheti magát (műgyűjtők szemében ez a referencia azt mutatja, hogy a galéria nemzetközi szinten jegyzett). Másodikként a Paris Photo-t fogom emliteni, ami viszont csak fotóval foglalkozik, igy aztán közel sem olyan hatalmas, mint az Art Basel. Jelentősége viszont azért óriási, mert a franciák máig az egyik legnagyobb piacnak, és a legkomolyabb művészetpártolóknak számitanak, mégha az utóbbi időben az ázsiaiak és az amerikaiak is a fejükre nőttek. Művészeti vásárként igen jelentős még a madridi Arco, a berlini ArtForum, a genfi EuropArt. Persze, a sort még lehetne folytatni, de most maradjunk ennyiben. Csak európáról beszélek, egy társalgásban ezeket a neveket illik tudni.
A művészeti vásárok jelentősége egyébként folyamatosan nő, ugyanis a művészeti piac rettenetesen zárt, és a művészetpártoló ezeken a rendezvényeken tudja megitélni, hogy az adott műtárgy nemzetközi környezetben mennyit ér. Igen, ismét a nemzetköziség, nem először...

Vigyázó szemetek Pozsonyra vessétek

Lehet, hogy nem kellemes a kérdés, de megmondaná valaki, hogy a Közép-Európai Fotóház miért Pozsonyban van? Igazán büszkék lehetünk a Mai Manó házra, amely a hazai fotósélet fontos központja, de nemrég Pozsonyban jártam. Portfolio konzultációt tartottak Pesten és Pozsonyban is. Ez azt jelenti, hogy le lehet ülni híres és fontos emberekkel, akik megnézik a fotós anyagokat, és javaslatokat, tanácsokat adnak, néha pedig kiállitási lehetőséget, ha már annyira jó a portfolió. A beszélgetésnek nem csak az a lényege, hogy szakmai visszajelzést ad, hanem azért is fontos, mert meg lehet ismerni a fotózásban ismert embereket, és legtöbbször tényleg használható tanácsokat adnak.
Idén mindkét konzultáción voltam, és már sejtheted is, hogy miről fog szólni ez a bejegyzés. A pesti konzultációra eljöttek az itthoni szakma fontos emberei, a pozsonyira viszont 30 fotóst hivtak meg. Jöttek franciák, olaszok, írek, németek, csehek, görögök, oroszok, a 30 közül 1 magyar volt. Megint csak összehasonlitásként: a csehektől 4 embert hivtak meg. Szintén 1 ember jött Szlovéniából, de a lengyelektől 3. Tetszik vagy nem, én azt a következtetést vontam le, hogy ennyire vagyunk rajta a fotóstérképen. Éppenhogycsak.

Bruno Bourel fotói Budapestről

A fotóhónap keretében a párizsi Photo 4 galériában láthatók az úriember Budapestről készült képei. Bruno amúgy 1993 óta nálunk él, először hírügynökségi fotósként, később a saját megszállottsága és a város iránti szeretete miatt a saját szakállára kezdett fotózni. Képei fekete-fehérek, és dokumentarista jellegűek, mindig az ember áll képei központjában. Pestiként furcsa, hogy mennyire belebolondult a városba, így tényleg csak egy idegen képes észrevenni apróságokat. Az ötös buszon készült képén, melyen a tömeg ellenére mindenki olvas, egy szerethető városi életképet látunk, amiről Brassai Párizsban készült képei jutottak eszembe. Bruno képei is olyanok, mintha a 20-as években készültek volna, ezáltal az időtlenség érzetét keltik. Egy könyv is készült a kiállitáshoz, mely sajnos csak Párizsban kapható, és ha egy francia a kezébe veszi, olyan érzése lesz, mintha Pest egy szerethető, állandóan nyüzsgő város lenne. Végülis igy is van, nemde?

Fotóhónap, juhé!

Állitólag fotóhónap van most minálunk, ezt nagyrészt onnan tudom, hogy több kéretlen e-mail érkezik a postámba, mely valamely kiállitásra próbál elcsábitani. De hisz ez remek, amúgy is szoktam kiállitásra mászkálni, milyen jó hogy most minden a fotóhónapról szól. Hát nem szól. Olyannyira, hogy ugyanazok a galériák, amelyek mindig kiállitanak fotókat, most elkezdték a kiállitások mögé odarakni, hogy fotóhónap, és ezzel le is tudták kötelességüket. Ha a fotóhónap célja az lenne, hogy új érdeklődőket hoznak galériákba, vagy szokatlan kiállitóhelyekre, akkor szerintem ez nem sikerült. Egyetlen nem kifejezetten fotóval foglalkozó újságban, tv-ben, akármiben sem találkoztam a fotóhónappal. Így lesz számomra ez a rendezvény titkos, eldugott, egy félreeső kapualjban szervezkedő titokszó. És ha már folyamatosan külföldről beszélek e helyen: tessék csak elmenni Párizsba, és két sarkot nem lehet elmenni úgy, hogy ne egy fotóhónapos plakát vigyorogjon ránk. Na mindegy, fotóhónap van, örüljünk neki.