Leica Galéria Prágában

Még pozsonyi találkozásunkkor figyeltem meg, hogy Jana Bömer, a Leica Galéria vezetője hihetetlenül népszerű, sokan sündörögnek körülötte, igy aztán prágai utam során szerét ejtettem a galéria meglátogatásának. A hely elsőre kávézónak látszik, csak később tűnik fel az egyik falat plafonig elfoglaló könyvespolc. A tulajdonképpeni kiállitótér hátrébb kezdődik, ahol épp előadás zajlik, amiből semmit sem értek, igy aztán a könyvespolcot tanulmányozom.
Azt talán mondanom se kell, hogy magyarok mindenhol vannak, magyar fotós meg aztán pláne, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen abszurd összefüggésben tudom tálalni felfedezésemet! A Leica galéria nyilván nem törekszik teljességre, ez az első pillanatban látszik. Van egy polc cseh fotóskönyv, meg van a nemzetközi, van természet és aktfotó, és nagyjából ennyi. A klasszikusok közül senki, a kortársak közül szinte senki, vagy aki mégis, az cseh. Az egész olyan benyomást kelt, mintha egyetlen furcsa izlésű ember könyvespolcát nézném. És ekkor hirtelen szembenéz velem Jókay Zoltán könyve. Hogy kié? A könyv német kiadás, cime der die das, és egynyelvű (német). Gyerekekről készült portrék vannak benne, beállitott mind, de a háttér más, az előszóból derül ki, hogy a gyerekek kedvenc helyszineit figyelhetjük, ha éppen látszik belőle valami. Mindenhol a gyerekek a főszereplők, és be kell vallanom, hogy nem lapoztam teljesen végig a százvalahány szekond plánt. Ez a könyv reprezentálja hazánkat? Nem. Nem reprezentál semmit. Erich Lessing Revolution in Hungary, 56-ról szóló könyve teszi ezt, sok szeretettel és némi érzelgősséggel, amit könnyű megbocsátani neki.
Érdekes, hogy eddig bárhol jártam, sosem tudtam szerezni egy Fotograf magazint, pedig sokat hivatkoztak már rá. Most végre sikerült, de egyből le is konyult a szám. Sehol egy angol nyelvű forditás, még összefoglaló se. A lap amúgy portfoliókat mutat be, de azt rögtön látom, hogy a szöveg sokszor egyenértékű a képpel, ami élvezhetetlenné teszi a lapot, legalábbis nekem. Maradok inkább a Photoart-nál, ami háromnyelvű, cseh, német és angol. A decemberi számban 8 oldalon mutatkozik be a magyar fotózás, legalábbis a cim szerint. Valójában Korniss Péter válogatott két hazai fotós, Benkő Imre és Stalter György munkáiból, és egy rövid életrajz még éppen belefért a terjedelembe. Nos, ennyire vagyunk jelen most éppen Prága fotós életében.