Szász Lilla

a tavalyi Photoespanán tűnt fel, ami az egyik leghiresebb fotósfesztivál európában, kiállitásokkal, programokkal, workshopokkal és jelentős publicitással. Főleg dokumentarista fotósokat keresnek, akik közül első körben tizenegynéhányat választanak ki, akik Madridban bemutathatják a közönség és a szakma előtt a portfóliójukat. Később közülük kerül ki a győztes, akit aztán galériameghivások, és minden egyéb finomság vár. Tavaly egy svájci fickó nyert, speciel nekem nem tetszettek a képei, alanyait beállitotta egy láthatóan görcsös pózba, persze mindenki nézze meg magának. Ami fontos, hogy Lilla bekerült a szűk körbe, ami nagyon nagy elismerés. Hirtelen kiderült, hogy Kelet-Európa is érdekes hely. Persze emögött rengeteg munka van. Egy interjúban Lilla elmesélte, hogy a sorozatába kb fél év munkát tett bele, ami egyrészt látszik is, másrészt a műfajból adódóan a legtöbb idő arra megy el, hogy az alany közel engedjen magához. Végignézve a képeit a leginkább megragadó jelenség az őszinteség. Most nem a számitógépes utómunka hiányára utalok, ami szakmai minimum, hanem arra, hogy az alanyai teljesen kinyilnak, legbelsőbb titkaikat árulják el a kamerának. Ezt megörökiteni pedig igazi művészet.

Photo magazin

Sok jó fotósújság van, közülük az egyik kedvencem a francia Photo magazin. Ennél a lapnál érzem leginkább azt, hogy nekem irták. Technikával, új fényképezőkkel nem foglalkoznak, ami nem baj, hiszen azzal csak a reklámújságok felé mennének, viszont igy a hirek rovatban kiállitásokat tudnak ajánlani. A könyvajánló legalább három oldalas, és érdekes hogy mindig meg tudják tölteni. Amitől a lap elsőszámú kedvencemmé nőtte ki magát, az a történetszemléletűség. Minden hónapban feldolgoznak egy témát a lehető legrészletesebben. Tavaly, amikor Párizsban elárverezték a Brassai életművet, rengeteg olyan képet mutattak, amit máshol még nem láttam. Belementek olyan részletekbe, hogy az életmű melyik része legjobban eladható, de ugyanúgy felelevenitették a fotós hétköznapjait is. (Mellesleg ők franciának tartják Brassait, mivel Párizsban lett hires. A szövegben egyetlen félmondattal emlékeznek meg arról, hogy hol született.) Egy másik alkalommal egy francia fotósról irtak, aki camera obscurákat, fényképező és objektiv nélküli fényképezőket készit afrikai gyerekeknek, aztán közösen fotóznak a házilag barkácsolt eszközökkel. Persze ne legyenek kétségeink, a lap francia orientált, ám ezzel együtt sem belterjes lap, bizonyságul az aktuális számban bemutatják Stephen Shore könyvét, amit először a new yorki ICP (International Center of Photography) honlapján láttam. És hogy legyen magyar vonatkozás is, az év első kiadásába két magyar fotós képe is bekerült. Kár, hogy a lap ezúttal „amatőrök” képei közül válogatott, igy aztán a többszáz kép közé bekerülni nem akkora eredmény, és az amatőr fotósoknak szóló pályázatokról sem most akarok irni, igy maradjunk annyiban, hogy a Photo-t már láttam itthon is, legutóbb a Váci utcai újságosnál.