Szász Lilla

a tavalyi Photoespanán tűnt fel, ami az egyik leghiresebb fotósfesztivál európában, kiállitásokkal, programokkal, workshopokkal és jelentős publicitással. Főleg dokumentarista fotósokat keresnek, akik közül első körben tizenegynéhányat választanak ki, akik Madridban bemutathatják a közönség és a szakma előtt a portfóliójukat. Később közülük kerül ki a győztes, akit aztán galériameghivások, és minden egyéb finomság vár. Tavaly egy svájci fickó nyert, speciel nekem nem tetszettek a képei, alanyait beállitotta egy láthatóan görcsös pózba, persze mindenki nézze meg magának. Ami fontos, hogy Lilla bekerült a szűk körbe, ami nagyon nagy elismerés. Hirtelen kiderült, hogy Kelet-Európa is érdekes hely. Persze emögött rengeteg munka van. Egy interjúban Lilla elmesélte, hogy a sorozatába kb fél év munkát tett bele, ami egyrészt látszik is, másrészt a műfajból adódóan a legtöbb idő arra megy el, hogy az alany közel engedjen magához. Végignézve a képeit a leginkább megragadó jelenség az őszinteség. Most nem a számitógépes utómunka hiányára utalok, ami szakmai minimum, hanem arra, hogy az alanyai teljesen kinyilnak, legbelsőbb titkaikat árulják el a kamerának. Ezt megörökiteni pedig igazi művészet.