a padlássöprés

Van abban valami szomorú, amikor egy hiresség halála után előveszik azokat a dolgait, amiket ő maga sosem vállalt volna, de az örökösök bebizonyitják, hogy mindenből pénzt lehet csinálni. Nemrégiben új Jimi Hendrix album jelent meg, bevallottan a kidobott stúdiófelvételeiből, hogy csak egy példát mondjak, de sajnos a művészeti életben is ritka, amikor meg tudják türtőztetni magukat a pénz csábitásától. Emlékezhetünk, hogy Brassai műtermének szinte minden szögét kiárulták, méghozzá kirobbanó sikerrel, hiszen több millió euró gyűlt össze - és mellesleg a Fotográfiai Múzeum Kecskeméten jópár levelét őrzi, miközben az intézmény szinte haldoklik a pénzhiánytól. Node vissza Párizsba, ahol Serge Sanchez feltétlen szükségét érezte, hogy újabb Brassai könyvet irjon, és ehhez a fotóhónap keretében kiállitóteret is talált, a Galerie Nathelie Béreaul "személyében". A Trocadero tér melletti utcában lévő galéria finoman szólva kiesik a fő áramlatból, hiszen a 3. kerülethez vagy St. Germain-hez szokott látogatóknak a 16. kerület szinte Kőbánya, ezért ha valaki mégis meglátogatja a kiállitást, akkor azt biztosan a név miatt teszi. Szinte zárójelben jegyzem meg, hogy Brassaitól, dacára a többszöri padlássöprésnek, még mindig van mit összeszedni, elég csak a Beszélgetések Picassoval könyvére utalnom - ez a jóformán beszerezhetetlen és ismeretlen könyv új mélységeket nyit meg az életműben. És mégis: a kiállitás ezúttal mégsem kegyeletsértés. Sokkal inkább kortársak és pályatársak emlékei, néhány teljesen jelentéktelen, de szeretetteli pillanat megidézése.

Emellett tegye fel a kezét, aki tudta, hogy Brassai idős korában szobrászkodással is bibelődött. Úgy látszik, talán mégis vannak életművek, amikkel érdemes még egy kicsit foglalkozni, felidézni, mielőtt a poros könyvüket újra visszarakjuk a polcra...