Fotópéntek

A Mai Manó házban szerveztek kerekasztalbeszélgetést a fotó nemzetközi jelenlétének lehetőségeiről. Ha ez igy száraznak tűnik is, a rendezvény maga családias volt, köszönhetően a résztvevők számának és az ismerősök talán még jelentősebb jelenlétének. Úgy tűnik, nemigen kevereg új ember manapság a kortárs fotóhoz, akik meg ott vannak, mind régóta elkötelezettek a fotó felé. Nem is citálnám szivesen ide a hozzászólásokat, ma nem tartok panasznapot. Inkább megemlitek valamit, ami eszembe jutott a hozzászólások kapcsán, és egyelőre nem tudtam kialakitani a saját véleményemet. Az állami támogatásról lesz szó.
Az kétségtelen, hogy a Bagyó Anna szervezte program, a Kogart, az ACB, a Várfok és más galériáknak köszönhetően a kortárs festészet egyre népszerűbb, és ebben jelentős szerepe van az állami támogatásnak. Tavaly a Wiennafair-en ennek köszöhetően voltunk jelen, ami persze inkább szomorú, de tény. Még Bagyó Annának is szüksége volt támogatásra, hogy az egyébként csodálatos programját megszervezhesse. Ha így vesszük, akkor az állami támogatás egyszerűen elkerülhetetlen. Csakhogy van egy kis bibi. Az ACB, a Várfok évek óta meg tudja valósitani a programját anélkül, hogy külső pénzt kapnának (vagy csak én nem tudok róla...). A másik ellenvetésem, hogy az állami pénz nem biztos, hogy arra való, hogy amúgy profitorientált galériákat támogassunk vele. Miért nem inkább egy álllami galériát futtatunk fel, nem hiszem hogy nem lehetne értelmes programot összeállitani.
Csakhogy ez a modell sem működik, hiszen tudjuk, mi történik mondjuk a Széchenyi könyvtárral, ami a fenntartásra minimálisan szükséges pénzt sem kapja meg, a szakmailag kifogástalan főigazgatót pedig eltávolitják. Vagy ott van a Nemzeti Galéria: hogy került oda az az ember? Ezeknek köszönhető, hogy bármit, ami állami, rögtön azonositunk a mutyizással, a haverok pozicióhoz juttatásával, és még rosszabb dolgokkal is. Nem, semmiképpen nem lenne jó, ha az állam iszonyú pénzekkel megtámogatná a haverjait. Vagy legyek ironikus: azért szapulom ezt a módszert, mert nem tartozom közéjük. Maradjunk annyiban, hogy jelenleg az állami támogatások finoman szólva érdekes úton jutnak el a támogatottakhoz.
A kör ezzel bezárult, ugyanis a honi fotográfia jó része szintén az NKA-s támogatásokból él. Innentől lehet szidni az Nka-t, az államot, hogy kevés pénzt ad, de gyakorlatilag semmi esély arra, hogy bármi is megváltozzon. Tessék cégektől, műgyűjtőktől pénzeket szerezni, kapcsolatokat épiteni, utazni! A sültgalamb effektus ezúttal is jelen van.