életművek változása

Nekem nagyon sokáig nem tűnt fel, hogy a különböző művészeknek egyrészt az életművük is változik, másrészt az értékelésük is drámaian meg tud változni. Mindez nem csak a kortársakra igaz, hanem klasszikusokra is, ettől még pikánsabb lesz a helyzet. Vegyük mondjuk.. most épp André Kertész jut eszembe. A két háború között elismert és keresett fotós volt, aztán Amerikában is volt egy jó periódusa, aztán egyszerűen elfelejtették. A nyolcvanas években aztán rácsodálkoztak, hogy nahát, ez nem is rossz...Persze ebben nagy szerepet játszottak a műkereskedők is, hiszen ha ők valamelyik lóra, bocsánat művészre tesznek, akkor a felivelő árakból lecsapódó jutalékot ők is vágják zsebre. De nem minden a pénz, hiába volt mondjuk Amerigo Tot a szocializmusban világsztár, 1990-től már nem kellett. Egy Ludwig kiállitásnak kellett jönnie az újrafelfedezéshez. Aztán persze olyan is van, hogy a felivelést elfelejtés követ, vagy eleve kimarad a felivelés, és az amúgy jó nevű művész teljes elszigeteltségben tengeti életét, noha korábban már jutott a fényből is.
Legutóbb a Nyolcak kiállitás kapcsán mondta a szakma, hogy most át kell értékelni az egész korszakot, a festőket. Mondjuk ez részben meg is történt, gondoljunk csak Rockenbauer Zoltán Márffy könyveire, amik kapcsán csak annyit tudok mondani: még, még..De emlithetném a Kogart egyre klasszikusabbá váló gyűjteményét, Paál Lászlóval pl. aki azért nem kifejezetten számit ma progresszivnek.
Aztán olyan is van, hogy hamisitványok tűnnek fel, és a közönség vagy beveszi a csalit, vagy nem. Megjelenik mondjuk egy hamisitvány, de bekerül az árverési katalógusba, és onnantól arra hivatkozva lehet eredetinek mondani, holott mondjuk az árverésen már el sem inditották.
Nekem sokáig furcsa volt, hogy klasszikusnak számitó alkotótól megjelent egy új kép, aminek kapcsán aztán a többi kép is átértékelődött, de egy nagy életművel rendelkező alkotónál ez jóformán kikerülhetetlen. Kár, hogy legtöbbször még abban is kételkedni kell, ami már könyvben is megjelent...