Bán András - A vizuális antropológia felé

Unalmas ez a könyv. Először is nem is igazi könyv, csak tanulmányok egymás után, amelyeket nem köt össze semmi. A cim szerint vizuális antropológiáról fogunk olvasni, de a tanulmányok a fotóról szólnak, a szerző meg is emliti, hogy az ő szakmája szerinti katalogizálást, rendszerezést senki sem végezte el, majd megy tovább, és végső soron a cimről semmit sem tudunk meg. Az is furcsa, hogy csak a könyv vége felé kerül elő a szerző külön kutatása, a családi fotók gyűjtése és rendszerezése, holott ez akár a könyvnek is lehetett volna témája. Pont úgy viselkedik a könyv, mint egy blog: felvillant embereket, témákat, de nem fejti ki őket. Csakhogy ez egy könyvnél zavaró. A legnagyobb problémám azonban mégiscsak az, hogy az utalások, a kinézett emberek nem megfelelők, legalábbis az én izlésem szerint. A szerző például agyonmagasztalja Bócsi Krisztiánt, majd berak kb 10 borzalmasan középszerű fotót. Megtalálja Soltész Istvánt, mint meglepő minőségű fotóst, majd berak néhány tökéletesen érdektelen képet. Oldalakon keresztül elemez egy fodrászatban készült jellegtelen ábrázolást. Még Vass Alberik felfedezése állná meg leginkább a helyét, de maga a szerző is elismeri, hogy a név befuttatása problémákba ütközik. Mindez csak arra jó, hogy a szerző igazolja a saját tételét, mely szerint a fotótörténet egymással össze nem függő anekdoták gyűjteménye, amelyben nincs vezetőszál. Pedig nagyon is van. Csak ahhoz egy másik könyvet kell fellapozni.