promenade project budapest

Én komolyan mondom, ilyenkor kéne nagyokat hallgatni. Nem is értem magamat, mit akarok ettől a bejgyzéstől. Lassan kialakul bennem egy olyan reflex, hogy januárban nem szabad kiállitásra menni. A galériáknak ez a kötelező kör, a semmire se jó, eladhatatlan képek időszaka karácsony után, legjobb lenne átaludni. A másik ilyen hónap augusztus, amikor mindenki nyaral valahol, és a legtöbb galéria meg se próbál úgy tenni, mintha történne is valami.
A promenade projekt rámutat Európa sokszinűségére, feltárja a közös gondolatokat, és kölcsönös párbeszédet alakit ki - igy a sajtóanyag. Na ez is valami pr-os lehetett, ami lassan szintén szitokszó lesz, ha folytatják falkaparó sületlenségeiket. Ma már ugyanis nem drágul semmi, csak "segitik a fogyasztót az értékek felismerésében". Aha. Szerintem meg ez a kiállitás ****. Egyszerűen semmit sem láttam, amin akárcsak egyetlen pillanatra is elgondolkodtam volna. És ez nem a Basquiat-os, itthon Nagy Krisztás francba a fogyasztóval, nem fogok esztétikailag szép képet késziteni szembenállás, csak egyszerűen meglátva a képeket elhúzom a szám, és továbblépek. Legtöbbjük kidolgozatlan, ad absurdum ötlettelen. Csak néhány példa: kb 40 kutyafej alufóliából, ötletszerűen egymás mellé helyezve. Körben hangszórók, amikből nem szól semmi. Egy égő ház lefestve olyan stilusban, mintha egy 10 éves adná be rajzházinak. Gouache kezdemények, mellettük akvarell nemistudom, mondjuk krikszkrakszok.
Az egész még csak fel sem bosszantott, úgyhogy beszéljünk másról.

Átépitik a Photographers Gallery-t

Londonban. A régi valóban az egyik legviccesebb élményeim közé tartozik. Amikor először felkerestem, kinyomtatott térképpel a kezemben sétáltam a sétálóutcán, majd amikor az végetért, bátortalanul néztem be a kis utcákba. Persze tábla is jelzi z intézményt, szóval nem nehéz megtalálni, csakhogy..Ez a lyuk lenne az? Nem. Kétszer is körbejártam a környező utcákat, hátha csak vicceltek, de nem. Pesten ez kb. egy lépcsőházi bejárónak felel meg, oldalirányban egy kis helységben a bolt, és ennyi. Az egész nincs 100 nm. Csakhogy ez minőségi terep, megdöbbenve fedeztem fel egy rangos divatfotós képeit a falakon, majd a könyvesboltban az összes általam olvasott fotósújságot megtaláltam, és nem csak az angol kiadásúakat. A könyvkinálat is megdöbbentő volt a hely nagyságához képest. Ezzel együtt nem tiltakozom az ellen, hogy nagyobb helyet kapjon a galéria...

Vass László gyűjtemény Veszprémben

Egy kicsit olyan ez a gyűjtemény, mintha a Marsról ledobtak volna egy ionizáló pulzárt: elképesztő, de korántsem biztos, hogy használni is tudjuk. Elképzeltem az átlagos múzeumlátogatót, aki mondjuk ne legyen rosszabb az átlagnál, és mondjuk évente pár kiállitásra azért elmegy. Nos, ha ő belép a veszprémi vár aljában található épületbe, garantáltan öt percen belül kint lesz. A barátainak meg majd szörnyülködve meséli, hogy ezek valami krikszkrakszokat raktak ki képek helyett...
Néhány alapinfó: ez egy speciális gyűjtemény, ahol kizárólag nonfigurativ, lehetőleg monokróm képek alkotják a látnivalót. Nem könnyű művek. Már eleve a monokróm festészet egy elég szűk ága a művészetnek, de itt még ezen belül is viszonylag szűk a merités. Ez persze természetszerű, nem is kritika, hiszen egy gyűjtő azt tudja gyűjteni, ami a szeme elé kerül, a monokróm festészet hazája pedig amerika, és a 20. század ötvenes hatvanas évei. Mondjuk Rothko, csakhogy őt nem lehet gyűjteni, mert ahhoz olyan vagyon kéne, amivel egész Magyarországot fel lehetne vásárolni. Meg aztán macerás is átmászkálni New York-ba, és onnan kifizetni a szállitási költségeit azoknak a műveknek, amiket hiányolok erről a kiállitásról...
Maradjunk annyiban, hogy gratulálok a gyűjteményhez, hiszen megtaláltam egy valódi Johannes Itten szinskálát pl. ami fogalmam sincs, hány embert tesz boldoggá Veszprémben, de nekem nagy élmény volt. Egyébként ez az egyik baj a vidéki múzeumokkal. Szinte elkerülhetetlen, hogy az anyaguk a pestieknek szóljon, hiszen vidéken a fizetések, a képzések, az egész kúltúra...hűha. Én csak azt mondom, hogy mondjuk Pesten, amit szintén szoktam szidni a belterjessége miatt, van mondjuk 200 galéria. Veszprémben van mondjuk 5, bár nem tudom a pontos számot. Az talán nem véletlen, hogy vidékről, és akár Debrecenből vagy Pécsről is fel kell jönni Pestre. Pedig már legalább cikkeznek mondjuk erről a két városról kiállitásügyben. Kár, hogy ez is mellémegy, hiszen ha nem is térünk el a témánkról, és azt mondjuk, hogy Veszprémbe akarunk eljutni, az is 6-7000 forintos költséget jelent benzinben és autópályadijban. És persze két óra menetidőt, ami nem elhanyagolható. Számithatunk-e ezek után arra, hogy a pestiek tömegesen ugranak le? Pedig a gyűjtemény igenis kiváló...

Fotósok, irány külföld!

Hihetetlen, de még mindig igaz, hogy ha valaki be szeretne futni fotósként, akkor azonnal el kell hagynia az országot. Mehet Párizsba, Londonba, Berlinbe, néha Amsterdam is jó, no és persze Amerika. Hogy miért? A következő hir jutott el hozzám: a Velencei Biennálén a magyar pavilont ezúttal Németh Hajnal rendezheti be. Ő pedig Berlinben él, s itthon amennyire tudom, csak a Műcsarnok válogatásán jelent meg itthon. S ha már annál a bizonyos biztositó dijnál tartunk, érdekes módon kiállitották Esterházy Marcell képeit, aki éppen Párizsban él, bizonyára teljesen véletlenül. De hogy is van ez? S miért kapta meg Gál Miklós egyébként Amsterdam-ban élő fotós a Paris Photo diját?
Egy adalék, mielőtt továbbmegyek. Természetesen örülök ezeknek a sikereknek, csak épp kezd feltűnő lenni a különbség. Nos, van egy elméletem. Ugyanúgy, ahogy a Centre Pompidou-t nem ildomos összehasonlitani a Fotográfiai Múzeummal (ami meg Kecskeméten van), ugyanúgy a művészeti élet is eltér ezekben a központokban. Bizony jobban kell teperni ahhoz, hogy az ottani millió fotós közül, akiknek mellesleg apuka valószinüleg megvette a legdrágább felszerelést, és napi 24 órában ezzel foglalkoznak, kitűnjön valaki. Mert az sem véletlen, hogy mondjuk Stenzer Sári, aki mostanában mindenféle kiállitásokat szervez, szintén Párizsban kezdte, bár egy elhanyagolható ismertségű külvárosban. Mégis, itthon a szemlélet, a kortárs ismerete, és szerintem nagyban a légkör is hozzájárult a sikeréhez. Viszont ha ez igy van, akkor ismét csak azt mondhatom: irány külföld!