Hihetetlen, de még mindig igaz, hogy ha valaki be szeretne futni fotósként, akkor azonnal el kell hagynia az országot. Mehet Párizsba, Londonba, Berlinbe, néha Amsterdam is jó, no és persze Amerika. Hogy miért? A következő hir jutott el hozzám: a Velencei Biennálén a magyar pavilont ezúttal Németh Hajnal rendezheti be. Ő pedig Berlinben él, s itthon amennyire tudom, csak a Műcsarnok válogatásán jelent meg itthon. S ha már annál a bizonyos biztositó dijnál tartunk, érdekes módon kiállitották Esterházy Marcell képeit, aki éppen Párizsban él, bizonyára teljesen véletlenül. De hogy is van ez? S miért kapta meg Gál Miklós egyébként Amsterdam-ban élő fotós a Paris Photo diját?
Egy adalék, mielőtt továbbmegyek. Természetesen örülök ezeknek a sikereknek, csak épp kezd feltűnő lenni a különbség. Nos, van egy elméletem. Ugyanúgy, ahogy a Centre Pompidou-t nem ildomos összehasonlitani a Fotográfiai Múzeummal (ami meg Kecskeméten van), ugyanúgy a művészeti élet is eltér ezekben a központokban. Bizony jobban kell teperni ahhoz, hogy az ottani millió fotós közül, akiknek mellesleg apuka valószinüleg megvette a legdrágább felszerelést, és napi 24 órában ezzel foglalkoznak, kitűnjön valaki. Mert az sem véletlen, hogy mondjuk Stenzer Sári, aki mostanában mindenféle kiállitásokat szervez, szintén Párizsban kezdte, bár egy elhanyagolható ismertségű külvárosban. Mégis, itthon a szemlélet, a kortárs ismerete, és szerintem nagyban a légkör is hozzájárult a sikeréhez. Viszont ha ez igy van, akkor ismét csak azt mondhatom: irány külföld!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése