Ackermann Rita

tárlatán tökéletesen le lehet mérni, ki hol tart a kortárs művészet befogadásának folyamatában. Ha akarom, a kiállitást tekinthetem úgy, mint zömmel rosszul rajzolt és ügyetlenül szinezett, amúgy is a nagy semmit kifejező, ráadásul elég szellős anyagnak. Ha akarom, mondhatom azt, hogy azzal együtt, hogy valóban nem tökéletes a gyűjtemény, de határozottan van benne valami. Az a valami pedig pontosan az, amiről annyit beszélünk, elcsépeljük, közhellyé tesszük, de mégis ott van, talán csak érezhetően, mintegy szabadkozva, kevesek által láthatóan.

Korniss Péter

igazán nem szorul rá a méltatásomra. Az erdélyi sorozata egyszerűen egyedülálló, és kész. Most viszont a Várfok galériában állit ki, és ez minimum meglepő. Az első gondolat, azután, hogy a Várfok - fotó szókapcsolatot forgatom a számban, az a műkereskedelem kontra hitelesség. Na ebből jöjjön ki jól Korniss!
De legyünk objektivek. A Várfok galéria behódolása a fotónak azt is jelenti, hogy immár az űbersznob rétegig is eljutott a felismerés, hogy a fotó az ugyanolyan önkifejezés, mint a festmény. Jaj, dehogy fogok belemenni ebbe, inkább az az érdekes, hogy pont Korniss. Legyek kárörvendő, hogy kell a pénz? Hiszen mi a manót csinál Korniss azon a terepen, ahol forint/négyzetcenti, meg az 1 alkotóra jutó kiállitásokat méricskelték mérőszalaggal, és ahol ő biztosan nem szerezhet annyi pontot (legalább annyi becsület volt bennük, hogy nem a hires képekből nagyitottak). Vagy vegyük úgy, hogy az immár eléggé öreggé vált alkotó a Várfok farvizén igyekszik beúszni az ismertség és gazdagság tengerébe. Jaj.
És mindezek ellenére nem mondhatnám, hogy ez egy rossz kiállitás. Na nem is jó, de legalább kérdéseket tesz fel, és ha rettenetesen lenézően, de válaszokat is ad. Vagyis csak csépeltem a számat: az életművét nem lehet megkérdőjelezni, a galériára meg úgysem fog senki emlékezni, miután a pénzt besöpörték.

Az elmélyülésről

Mindig csodálkoztam, amikor nyáron betérve egy galériába azt láttam, hogy másodrendű, lényegtelen képek integetnek, netán a galéria is zárva van, mert nekem a nyár épp a művészetben való elmerülést is jelenti. Aztán megtanultam, hogy a műgyűjtők, akik hozzák a pénzt, ilyenkor Monacóban csücsülnek a yachtjukon, netán oroszlánra lövöldöznek, és ezért a legfontosabb tárlatok áprilisban és szeptemberben vannak, még akkor is, ha ez épp ellentmond a művészi látásmódnak. Lássuk a januárt: egyrészről évkezdés, hajtás, nem egy fontos hónap, mindenki visszacseréli a karácsonyra kapott lomokat, de másfelől számomra mindig is ez volt az elmélyülés ideje. Egyrészt a hideg miatt nem érdemes kimozdulni, lehet olvasni, életrajzokat tanulmányozni, és igen, lehetne kiállitásokat látogatni, ha lenne mit. Nem mintha nem gyűjtenék be elegendő könyvet erre az időszakra, de érdekes lenne megtapasztalni, mit gondolnak a galériások az elmélyülésről...

Erdei Kriszta a Godot-ban

A Godot fő válogatási elve szerintem a feminizmus - legalábbis amióta átköltöztek a Bartók Béla útra, Nagy Kriszta feminista házasságkötése volt a legnagyobb dobásuk. Most pedig Erdei Kriszta mutatja meg, hogy a nő bizony nem szépségideál, tessék minket békén hagyni. A sorozat cime antiglamour, ha esetleg valaki nem kapcsolt volna. A képek...hmm. nem is tudom, éppen a határán vannak az értelmezhetőségnek. Fiatalok piknikeznek, köztük lányok is, akik szenvednek. Ez lenne a feminizmus? Hajfestékkel a kertben, házibuliban magányosan - jó, értem én, hogy rossz nekik, de biztos, hogy a szubkultúra minden egyes rezdüléséről a pasik tehetnek? És ha igen, ezt a szubkultúrát biztos, hogy rosszul komponált, életlen, rosszul világitott képekkel kell megmutatni? Na mindegy, nem bántani akarom őt, elvégre ahhoz a kisebbséghez tartozik, aki legalább még mondani akar valamit...A magam részéről azért maradok inkább a Cosmonál, ha feminista lányok cicijeire vagyok kiváncsi...

Mit nem fogadtam meg újévkor?

- új fényképezőgépet veszek
- csak a barátaimról irok
- közéleti dolgokról szövegezek, mondjuk az új fotómúzeumról
- minden országról irok, ahol bármilyen fotós aktivitás van
- mindig ugyanarról a 10 emberről számolok be
- saját magamat fényezem
- akkor is irok, ha nincs miről-