Ackermann Rita

tárlatán tökéletesen le lehet mérni, ki hol tart a kortárs művészet befogadásának folyamatában. Ha akarom, a kiállitást tekinthetem úgy, mint zömmel rosszul rajzolt és ügyetlenül szinezett, amúgy is a nagy semmit kifejező, ráadásul elég szellős anyagnak. Ha akarom, mondhatom azt, hogy azzal együtt, hogy valóban nem tökéletes a gyűjtemény, de határozottan van benne valami. Az a valami pedig pontosan az, amiről annyit beszélünk, elcsépeljük, közhellyé tesszük, de mégis ott van, talán csak érezhetően, mintegy szabadkozva, kevesek által láthatóan.