Botticelli Esztergomban alszik

A minap eszembe jutott, hogy mi a helyzet a pár éve, pontosabban 2009-ben Botticellinek tulajdonitott falképpel, melyet már akkor is viták öveztek a szerzőséget illetően, az Artmagazin 2010/1. számában viszont a másik oldal, a restaurátor szólalt meg, aki viszont azt nehezményezte, hogy nincs pénz a feltárásra, és valójában már évek óta áll a restauráció. Nem fogok igazságot tenni, az viszont szomorú, hogy pénzhiány miatt még mindig sehol sem tart a történet, pedig könyörgöm, ez egy világszenzáció! De még ha nem is az olasz reneszánsz meghatárzó alakja készitette a freskókat, az mégiscsak túlzás, hogy évekig kell azért is lobbizni, hogy egyáltalán tető kerüljön a terület fölé hogy ne ázzon! Azt meg már meg sem emlitem, hogy amúgy Mátyás kora a corvinákkal, a pezsgő kulturális élettel mennyire nem része az öntudatunknak, miközben bárki tiz ujját megnyalná hasonló kincsekért, hasonló korszakért.
Na mindegy, a freskó azóta sincs restaurálva, azóta sem látogatható, a múzeumok éjszakája kedvéért egy képet meg mertek mutatni a négyből...Ez botrány, mást nem tudok mondani rá.

Rossz kiállitások

Azon gondolkodtam, hogy mi a helyzet azokkal a kiállitásokkal, amik nem tűnnek elsőre érdekesnek. Hát nem mész el rájuk - mondod, és oké, de mi van akkor, ha errre azt mondom, hogy akkor hogy is várod el, hogy valami új hatás érjen? Másfelől meg elmész, pénzt adsz érte, és nem tetszik, akkor öt perc után eljössz, akkor előrébb vagy? Vagy egyszerűen fogadjuk el, hogy egy kiállitáson sem azt kapod, amit szeretnél, á la Ákos -Bonanza ("nem tesz jót, ha kiszolgálják az izlésedet")?
Most egymás után három olyan tárlaton voltam, ahol előre tudtam, hogy nem vonzanak a kiállitók, de mégis elmentem, mert mi van, ha mégis fontos. Nem is tudom, talán a rossz anyagokból is leszüremlik valami, valami megragad a tudatalattiban, akármi, amit később használni lehet. Bár ki tudja. Most menjek bele egy olyan elemzésbe, hogy mi a a jobb: elveszett egy óra egy múzeumban, vagy 60 oldal egy könyvből? Vagy albumok lapozgatása egy könyvesboltban?
Az is igaz, hogy még egy rossz kiállitás megnézésével is érezhetjük jól magunkat, hiszen művelődtünk, stb. Ez viszont már sznobság, tehát erről nem beszélünk.

Bázel 1.

Mindenkinek van egy saját Art Bázele. A magunkfajta amateuroknak, művészetkedvelőknek az álmélkodás, a befogadás, és legtöbbször a kigúvadt szemekkel bámulás vására ez. Mert sétál az ember a sorok között, és meglát egy Rothko képet, bevillan, hogy ezt már látta, és hogy milyen szerencsétlen, hogy valaki Rothkot utánozza, aztán megnézi a cédulát, 63 millió euró, és egy eredeti Rothko. Hát köszönjük. A vicc az, hogy igazából az összes alkotással igy kéne lennie, csak műveletlenek vagyunk, és nem ismerjük az ott futó neveket. Ez persze természetes, elég kinyitni egy Artforumot, és a többszáz oldalas újságból talán 2-3 ismerős név lesz. És persze vigasztalódhatunk azzal, hogy bezzeg ők meg a mi festőinket nem ismerik, de ez sovány vigasz. Maga a vásár amúgy nemcsak ezért teljességgel befogadhatatlan, mi több, elképzelhetetlen, hanem azért is, mert a mérete folytán néhány órás nézelődés után garantáltan összefolynak a nevek és a galériák, ki kell menni valamelyik parkba, csak hát magyarok vagyunk, a piszok drága belépőt nem is olyan könnyű kifizetni négyszer, ameddig a vásár tart. Egyszerűbb legyinteni, az első benyomásokat elraktározni, hogy aztán az esemény után napokig ne tudjunk műalkotásra nézni közönyösség nélkül.
Az első bázeli kalandom során naivan elhatároztam, hogy márpedig egy nap alatt bejárom az egészet, aztán délután háromkor, amikor már nagyon elegem volt az ÖSSZES művészből, hogy nem tudtak volna inkább autót szerelni, és hogy minek ennyi, és akkor még a földszintet sem jártam be teljesen, na akkor jöttem rá, hogy van egy emelet is.
A következő bejegyzésekben megpróbálok felvillantani néhány tényleg muszáj megemliteni dolgot, de az egész menthetetlenül szűklátókörű és szórványos lesz, ez van.

Isten egy Dj

Ez egy Faithless dal cime, de most illik ide, mert az Art Bázelről lesz szó. A Dj ezúttal sem osztott lapot nekünk, igy magyar galéria nem lesz kint, ez szóra sem érdemes, tudjuk. De ezt még jópár ország elmondhatja magáról, pl. Andorra..Na jó, valójában nagyon domináns amerikai, angliai és francia jelenlét van. Éppen mutatóban van egy kinai galéria, szerintem megsértődtek volna, ha nincs, de azért nem mondanám igazán világ körüli meritésnek sem a vásárt. Nem, ez egy sznob társaság, akikre nem hat, hogy közben a kinaiak és az ázsiaiak törnek előre, hogy amúgy a franciák és az angolok már jócskán kisebb befolyással birnak a művészvilágra, mint azt szeretnék. De persze a pénz és a konzervatizmus igy működik: mindenki legyen el a saját országában és örüljön, hogy megnézheti az elitet. Az elit meg eljön szintén sznobságból, és nem átall a Rolls-Royce-ával épp egy piros magyar kocsi mellé állni, legalábbis tavaly igy volt, láthattam, hogy ők is emberek, ugyanúgy kipengették a parkolóházi dijat, a műveket, amiket vettek majd kiviszi a Dhl.
Mégis örülök, hogy van egy ilyen seregszemle, mert rühellnék többszáz indiai nevet megjegyezni, mondjuk egy ilyet: A Balasubramanium vagy egy kinai csodát. Az Art Bázel egy jó történet, jól is mesélhető, és idén még nem ropognak az eresztékek sem, meggyőződéssel lehet állitani, hogy a művészet az Warhol meg Cy Twombly.
Ja, és persze a lengyelek, csehek és szlovákok ott lesznek. Mi nem.

Vasarely, Denise René

Lassan megszokom azt a totális kettészakadást, amire reagálva tűnik el a pénz a nem sztárolt múzeumokból. Mert a Nemzeti Galériában hiába nincs új kiállitás, hiába nem történik semmi, azért csak megjelenik a tömeg, gondolom sznobságból. -Te Géza, mikor voltunk múzeumban utoljára? Háát, na menjünk, aztán holnap elmesélem a csajoknak..Legalábbis valami ilyesfajta párbeszédet vizionálok, amikor szombaton belépek a Vasarely múzeumba, ahol egyetlen lélek sincs. A pénztáros szerint már volt ma két ember, remek. Nem igazán van benne a fejekben a Vasarely név. Pedig Párizsban pár hónapja volt önálló kiállitása egy jó nevű galériában, vitték is a képeit, mint a cukrot. Sokszorositott képei is fel-feltűnnek aukciókon és úgy általában minden komoly helyen, kis túlzással a sarki Carrefour-ban is..De nem Vasarely-ről fogok irni, bár aki nem volt a provance-i múzeumban, az szabadságolja magát arrafelé, Bécsből van közvetlen járat. És mi van a pécsi múzeummal? Na, arról majd máskor.Most inkább az időszaki anyagról szólok, ami meglepően jó. Nincs sok mű, és a koncepció sem teng túl, vagy én nem vettem észre, de a kiállitás annyira emberközeli, barátságos, hogy mégis muszáj ajánlanom. Egy értő mondat a teremőrnek, és kiderül, hogy ő bizony nagyon is érti sőt ismeri a műveket, alkotókat, érdemes csacsogni vele az ötvenes évek Párizsának művészeti életéről, például. Néhány kép hátoldala is megnézhető, ami szintén nem gyakori, de itt pluszinformációt nyújt. Mondjuk nagyon kevés kép van, a terem sem nagy, de legalább el lehet mélyülni, ami az efféle tárlatnál nagyon is kivánatos lenne. Az pedig, hogy órákig sorolhatnám a kimaradt képeket, alkotókat, nem hiba, mert aki van, azt is órákig, na jó, percekig lehet nézni, elemezni. Ez a kiállitás annyira titkos tipp, hogy akár még randihelyszinnek is ajánlható, megzavarni biztosan nem fog senki.