Minél tovább tanul valaki, annál érzékenyebb lehet az apróságokra. A művészettörténetben mondjuk az absztraktok felől közelitve a legnagyobb neveket elég könnyű megjegyezni, aztán később egy kicsit összefolynak a művek és az emberek, manapság meg a minimál annyira eláraszt mindent, hogy már az is élmény, ha valaki nem annyira könyörtelenül unalmas, mint mondjuk Batykó Róbert.
Németh Géza nem akkora újitó, mint mondjuk Gerhard Richter, de Pozsonyból ez teljesen érthető. Már az is üditő, hogy egyszerűen más, mint amit általában látunk. Méretre vágott fadarabokra fest a linómetszetei mellett, és ez elég jó ötlet, mert az anyagszerűség megtartásával tud kompoziciókat kialakitani. Lehet, hogy le kéne másolni, annyira jó ötlet. Látszik a fa, amire fest, de mint önálló festmény is megállná a helyét (talán).
A másik, amit csodálok, az a szervezőképessége. Ilyen vonatkozásban Pozsony bizony közelebb van a központhoz, mint Pest. Németh Géza biennálékra mászkál, meghivják ide-oda, és még ha nem is a legjobb helyekről, de számos országból van referenciája. Ezt kellene nekünk is nagy erőkkel erőltetnünk, mégha ezúttal Pozsonyból is jön az inspiráció hozzá, hogy igy is lehet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése