2010. június 1., kedd

Barcelona


Hát bocsika, ez most tömény önfényezés lesz. Barcelonában volt önálló kiállitásom, egy belvárosi sétálóutcában, a Picasso múzeum közelében, közelebbről egy isteni fagyizótól nem messze. Hogy tompitsam az élét a dolognak, pedig ilyenkor csak a büszkeség marad, és a na-én-aztán-csúcsszuper-vagyok érzés. Pedig nem szálltam el, sőt. Ahogy turistáskodtam a városban, lehetetlen volt nem észrevennem, hogy a Macbában, a kortárs művészeti központban csak néhányan lézengtek, a Miróban alig voltak, a Picasso-ban voltak, de az meg nekem nem tetszett, szóval van ellenpélda is. Vagy irhatnám azt is, hogy nem vagyok megelégedve az érdeklődő tömeggel. A kedvenc könyvesboltomban elszórva sétáltak páran, persze a strandszezon májusban már nagyban zajlik, vagy csak rosszkor voltam ott. Most azt kellene irnom, hogy a következő egy évben figyelem az ottani művészi életet, de azért ez túlzás lenne, legfeljebb időnként próbálom frissiteni a benyomásaimat. Bár ki tudja?

Nincsenek megjegyzések: