2010. július 19., hétfő

Baán László

a Szépművészeti Múzeum igazgatója a Figyelőnek nyilatkozva arról beszélt, hogy az államnak létre kellene hoznia állami pénzből a Magyar Fotográfia Múzeumát, amely méltóan mutatná be a klasszikus nagyok munkáit. Azt is hozzáteszi, hogy ez természetesen független lenne a már létező kecskeméti múzeumtól, ugyanis azzal ellentétben jelentős pénzek felett kellene döntenie.
Valóban furcsa, hogy a fotótörténet legnagyobb magyar származású alakjainak nemhogy múzeuma, hanem kiállitása, emlitése is igen ritka (legutóbb a Ludwigban volt Robert Capa). Moholy-Nagy képet emlékezetem szerint a Budapest Art Fair-en láttam utoljára, Brassai képet a Vintage-ban, mégha újranagyitások is voltak. Persze az a galéria nemhogy az életmű, de még egy legjobb..válogatáshoz is kicsi. Nincs ember, aki sokallná a fotótárlatokat, mégha a Mai Manó igyekszik is kiaknázni az épületben rejlő lehetőségeket, és minél több fotóst bemutatni. Ezerszer emlitett közhely, hogy a festészethez képest a fotó legalábbis árnyékban van, a nemzetközi szereplésekben is rendre lemarad, ám ez érzésem szerint annak köszönhető (persze annak is, és általában óvatosan próbálok fogalmazni), hogy kevés a gyűjtő. Ébli Gábor műgyűjtésről szóló könyvében csak néhányszor emliti a fotót, miközben festészeti orientáltságú gyűjteményekből jópárat felsorol. Ebben persze szerepet játszik a történelmileg kialakult szokás éppúgy, mint a félelem a fotó sokszorositásával kapcsolatban. Mégis, a tény, hogy mindenki az államtól várja a mennyei mannát (még a kereskedelmi galériák is), nyilvánvalóvá teszi, hogy a fizetőképes kereslet elmaradása lehetetlenné teszi a fotó további felfutását, egészen addig, amig eszükbe nem jut az embereknek, hogy a fotó ugyanúgy lehet műtárgy. Addig pedig a helyzetet egy állami múzeummal sem lehet kezelni.

Nincsenek megjegyzések: