2010. november 7., vasárnap

Ami kimaradt 1.

Azért nem minden kiállitásról irok, amit megnézek, sőt. Igyekszem követni az eseményeket más területekről, hiszen a fotó csak egy kis szelete a művészeteknek, és számomra nem létezik alá vagy fölérendelés. Ebből viszont az is adódik, hogy millió olyan kiállitáson járok, amiről a profil miatt nem irok. Most ezekből idézek fel egy csokorra valót, és még az is elképzelhető, hogy folytatom.
1. Gyugyi gyűjtemény Pécsett. Ez a Zsolnay kerámiákból álló készlet külföldi gyűjtés eredmény. A gyűjtő vásárokon, aukciókon vásárolta a gyár termékeit, vélhetően már akkor azért, hogy egyszer visszahozza az országba. Elképesztő történet. Mint ahogy az is az, ahogy a gyűjteményt bemutatják. Ez a terület ugyanis jelenleg épités alatt áll, teljes a kavarodás, és aki segitség nélkül megtalálja a bejáratot, az nem kevés tiszteletet érdemel - és elvileg csak csoportosan látogatható, hogy miért, számomra rejtély. Viszont a gyűjtemény tényleg páratlan, legalábbis szecessziós vázákból ilyet és ennyi változatot egy helyen még nem láttam. Lenyűgöző.
2. A Belaggio hotel kiállitása Las Vegasban. Az óriásplakátok szerint -figuratively speaking - itt valami hasonlóan nagyszabású dolgot fogunk látni, mint a legmenőbb múzeumokban. Aztán belépünk a nagyjából két nagyszobányi területre, és nem értjük. Hogy lehet kiállitásnak hivni ezt a 30-40 képből álló tárlatot? Mire belemerülnénk, már vége is. Mondjuk lassan fogunk lépdelni, ezt a képek garantálják, mivel mindegyik a legmenőbb művészektől érkezett, olyanoktól, akiket még ott is ismernek. És a vicces az, hogy azok a képek döbbenetesen jók is. Csakhogy alig van belőlük. Vélhetően nem akarták elfárasztani a játszani szándékozókat.

Nincsenek megjegyzések: