A pozsonyi fotóhónap

egy kivülálló számára hasonlóan ad-hoc dolognak tűnik, mint az itthoni. A fotóhónap Párizsban messze nem csak az egyik legfontosabb fotós randevút, a Parisphoto-t jelenti, hanem az egész várost kiplakátozzák a legkülönfélébb kiállitásokkal, és szinte az összes múzeumban fotós kiállitás is szerepel. Persze nem várható el, hogy akár Pozsonyban, akár Pesten akár csak megközelitsük azt a szintet, de néhány dolgon azért lehetne változtatni. Az egyik rögtön a szervezés. A pozsonyi fotóhónap egyik kiemelt rendezvénye a francia nagykövetségen kiállitott plakátok és fényképek sora, amelyek az elmúlt 20 év eseményeit dokumentálják. A nagykövetséget megtalálni nem nagy kunszt, de a kiállitás nem ott van, hanem az utca 7. szám alatt, ami csak azért érdekes, mert az 5 és a 9 ki van rakva, a 7 nincs. Az élelmes látogató aztán belépve az épületbe szembesül azzal, hogy a bejáratnál talán véletlenül ottfelejtett szobában rendezték be a kiállitást. De ez még a könnyen megtalálható kiállitások közé tartozik. A kortörténet képekben 1939-1945 közötti tárlat plakátját kirakták az egyik közintézmény elé, csakhogy belépve a portás morogva háritja el közeledésem. Próbálkozhatok én angolul, németül, franciául, csak a nemlétező szlováktudásom ment meg, és derül ki, hogy ahova beléptem, az a 2. szám az utcába, ellenben a kiállitás a 14. szám alatt van. Ez jól is hangzik, csakhogy a 14. szám alatt irodalmi olvasóudvar terpeszkedik, és a valódi kiállitás egy sötét folyosóról közelithető meg.
Két magyar kiállitásnak is örülhetünk, az egyik a magyar intézetben, úgyhogy az talán nem lesz túl népszerű. Ezen felül a programfüzet szerint, amit egyetlen helyen láttam, kiállitások tömkelege vár, amiből jópár kávézókban tekinthető meg, és ha az egyik főprogram, a 20 évre visszatekintő összegzés elfért egy nagyobbacska szobában, akkor talán egy ideig még nem kell leborulnunk Pozsony előtt. Ám kárörvendően mosolyogni sem érdemes, ezt az előző bejegyzésben tárgyalt portfolio review megmutatta.