2011. november 6., vasárnap

Brassai Kölnben

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lesz azokkal a fotótörténeti hirességekkel, akik bekerültek a könyvek tartalomjegyzékébe, nyilván a gazdagabb gyűjtők tartanak otthon néhány képet tőlük és amúgy a világ múzeumaiban elszórva megtalálhatók az életművük. Itt van pl. André Kertész, ha már nemzetközi segitséggel a Nemzeti Galériában kötöttek ki a képei. Az ő igazán jelentős korszaka Párizshoz köthető, ezért a jelentős képei Párizsban is maradtak, és halála után a késői képei is oda kerültek vissza, nem úgy, mint mondjuk Vasarely-é, ahol az örökösök még most is marakodnak a koncon. Az igazán jelentős gyűjtőknek nyilván van néhány képük tőle,, de azért nemzetközileg egy Brassai mondjuk jóval elismertebb. De nem is ez a kérdés, hanem hogy mitől marad meg Kertész életműve a fejünkben? Elolvasunk egy könyvet, amiben találkozunk a nevével, ez rendben van, aztán kimegyünk az Icp-be New Yorkba, ahol semmi...Ott Robert Capa a sztár. Akkor a Momába megyünk, ott meg Helmut Newton kiállitás van, és végül rá kell döbbennünk, hogy André Kertész képeit kiállitva már nagyon régen láttuk, ha egyáltalán. Moholy-Nagy és Robert Capa bezzeg végigturnézta a világot, Barcelonában a Ramblason plakátolták végig, persze abban benne volt Gerda Taro kapcsolata is, de mégis. Mi lesz ezekkel a nagy nevekkel, akiket mégsem látunk, legfeljebb a Ludwigban, néha, köszönet érte.
A válasz az, hogy a műkereskedelemben. Bármennyire is fájó, egy Brassainak meg kell küzdenie egy William Eggleston-al, hogy megbizonyosodjunk arról, érdemes ma is követni az életművét. A kölni Karsten Greve galériában most olyan 12000 euróért lehet venni egy eredeti 40*30 centis nagyitást, ami soknak tűnik, ha azon autót is vehetünk, de kevésnek, ha a fotótörténelem egy fontos darabjáról van szó. Kérdés, hogy ezzel a kölni kiállitással egyben művészettörténeti áttekintést is nyerhetünk, vagy ne legyünk ennyire naivak, és állapodjunk meg abban, hogy a galéria pénzt lát ezekben, és persze mindennek mekkora hatása van az életműre?

Nincsenek megjegyzések: