Paris photo 2.

A fiataloknak (és az afrikaiaknak, mivel ők voltak a kiemelt téma idén) egy külön elkeritett részben adtak helyet, a könyvszakasz mögött, ahol biztosan nem zavartak senkit, de ettől még ott voltak, csak nem sok izgalmas dolgot láttam ott. Valahogy az utóbbi időben - nem lehetek olyan öreg hogy nosztalgiázom - már nem számit a felszerelés, technikai pontosság és kivitelezés, ami viszont a napilapok szintjére viszi le a reprodukció minőségét, ami nem túl örvendetes.No de beszéljünk az érdekesekről. Patrick Devresse 64 éves már, de egyrészt most ment nyugdijba, másrészt nem hiszem, hogy bárki is hallotta volna a nevét. A jövő nők nélkül sorozata egyrészről nem több, mint egy tisztelgés a csajok előtt, fekete-fehérben, szép tónusokkal, másrészt majdnem az egyetlen anyag, amit kitaláltak, valahonnan tartott valahová, a fickó igenis dolgozott a sorozattal, mielőtt laborba küldte volna. A másik érdekes ember Marin Hock, aki ugyan a nem túl eredeti amerikai térfotózást műveli, és vagy 5000 fotóst kéne felsorolni, akiktől merithetett, de mégis, a new yorki Pearl utcáról készült teljesen embertelen -átvitt értelemben is- képe mégis megmozgat valamit, noha a képtipust ezerszer láttam már.
Idén elég sokszor meg kellett állnom egy-egy kép előtt, mert valamiért inspirált, több mint 20 nevet irtam fel magamnak. A nagy nyüzsgésben, és az újra és újra feltűnő gyűjtők hada miatt szinte majdnem mindegyik galériánál folyamatosan telt ház volt, ezért is hagytam egy kis időt, mert ami még egy hét elmúltával is érdekel, abban már van valami. Didier Naert olasz filmekhez készitett werkképeket, amikre persze rárajzolt, jegyzetelt, vonaalakat húzott...ettől csak hitelesebb lett. Érdekes, hogy pusztán azzal, hogy a fotóra ráirtak, érdekesebb lett, mint a csak fotó, valahogy az emberi munka érdekesebb, mint egy mégoly szép Hasselbladdal készült tárgyfotó.
Döbbenten álltam Sohei Nishino diorámájánál, egy 150 *175 centis képet látunk Rióról, kb 5 centis fotókból összerakva. Nem szoroztam ki, de jópárszáz képből rakta össze a látványt, ami egységes. Na most vagy az van, hogy titokban van otthon egy 2*3 méteres monitorja, amin elkezdte húzogatni a képeket, vagy minden elismerésem az övé. Ez a kép csattanós választ ad a csak kattintani kell, és kész jellegű szövegekre...
Aztán itt van In Sook Kim. A kép egy hotelt ábrázol, ahol 6 emeleten összesen kb 60 szoba látható, megintcsak őrületesen szépen kidolgozva. A képről ennek megfelelően szinte nem lehetett képet késziteni, hiszen mindig 800-an álltak előtte, és szobáról szobára figyelték az eseményeket. Nekem úgy rémlett, még mintha valami tanitói szándék is szorult volna némelyik jelenetbe, de ezt nehéz volt megállapitani a lökdösésben. Egy biztos: ha kijön tőle egy album, arra le kell csapni, mert ez az ember nem viccel. És persze ez a kép is több, mint egy méteres nagyságban terpeszkedett...
Van még hova fejlődni..