Évértékelő

Kicsit unalmas már minden évben a válságot emliteni, pláne hogy hivatalosan már el is múlt, de ez van. Egy new yorki beszámolót nem ezzel inditanék, bár ott is érezhető az, ami itt a végeken végképp leegyszerűsitette a helyzetet. Nem kell gondolkodni azon, hogy kitől vesznek, meg hogy az árak, merthogy nem nyilnak a pénztárcák. Se befutott alkotóra, se ismeretlenre, se jó műre, se rosszra. Illetve továbbra is van mondjuk 10 ember, akiket sajnos nem ismerek személyesen, akiket ez az egész nem érdekel, talán nem is hallottak erről a válságdologról, és ők azt teszik amit eddig. Mindenki más hallgat. Mondjuk az is érdekes, hogy a galériák is, már amelyik nem zárt be, kicsit vastagabban méri a művészetet: voltam olyan megnyitón, ahol az addig 200000 körül eladogató festő új képeit 960000-ért rakták ki, ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy teljesen mindegy, mit irnak ki.
Nagyon erősen megfigyelhető kicsit nyugatabbra a táblaképek trendből való kiesése, ami mondhatni 10 éve tart minimum. A művészeti lapok szivesebben és bővebben irnak installációkról, performance-okról vagy bármiről, ami nem hagyományos kép. Ezzel szemben a gyűjtők biztosra mennek, és szinte kizárólag olajfestményt vesznek még mindig, viszont a válság miatt csak befutott alkotótól. A többiek kopogtassanak a múzeumoknál, amik egyre fontosabbá válnak, merthogy közönséget vonzanak, és ez a mérhető tömeg elhiteti velük, hogy valóban formálhatják a művészettörténetet. Érdekes, hogy miközben a múzeumok kortárs galériákká válnak, a galériák múzeumi anyagokban gondolkodnak, egyre több a visszatekintő, nagy horderejű kiállitás.
Ahogy néztem idén a művészeti vásárokat, csak a biztos sikernek látszó dolgokkal jöttek elő, nyoma sem volt kisérletezgetésnek. Érdekes, hogy a klasszikus avantgárd, vagyis az 1920-as években készült művek mennyire tetszenek a vásárlóknak, el tudom képzelni, hogy az az utolsó korszak, amit még be tudnak fogadni - és most esztétikailag értékelek. Amúgy is van egy nagyon erős szembenállás a tömegek múzeuméhsége és a maréknyi művészetértő és bennfentes között, és persze a kettő között továbbra sem, sohasem képzelhető el átjárás...