Houllebecq: térkép és a táj

Most gizmózhatnék, hogy én már évekkel ezelőtt olvastam franciául a dolgait, de mára megjelent magyarul is pár könyve, másrészt a Műértő bűnrossz kritikája miatt irok, nem az eredeti könyv miatt. Már amikor eredetiben olvastam is feltűnt pár dolog: a legfontosabb, hogy a regény xszáz oldalán nem a művészetről tudunk meg valamit, hanem a magányról. Még az én messze nem tökéletes nyelvtudásommal is lehetetlen volt nem kivennem, hogy mindaz, amit a művészetről, és azok intézményeiről ir, azok iróniák, tulajdonképpen az egész társadalom manipulációjának kritikája, a kurátorok, galériák, egyebek csak ott vannak, de szerepük csak annyi, hogy a fentről valahogy megkapott ukázt átverjék a népen. Aztán ott van a főhős: mi köze van ennek a fickónak a művészethez, ha nem érdeklik a korábbi korok teljesitményei, ha nem akar egyre jobb lenni, és persze az iró is fél oldalban csapja össze a festészeti tudás megszerzését - gondolom itt is az irónia beszélt belőle. Mert igen, természetesen a festészet is mesterség abban az értelemben, hogy jó részét meg lehet tanulni könyvekből, de ez mindennel igy van, úgyhogy dacára annak, hogy most bejegyzést irok róla, továbbra sem ajánlom a könyvet, legfeljebb depresszió előidézésére. Arról meg gondoskodnak mások mostanában.