Keserű Ilona Veszprémben

nevettetett meg. Nem tudom, mit gondolnak a helyiek a Vass László gyűjteményről, de ismét teljesen egyedül forgolódhattam a múzeumban, sőt még egy csokit is elmajszoltam, hogy megjegyezzem Rita Ernst nevét, aki egy kék képpel teljesen elvarázsolt. No de hogy kerül ide Keserű Ilona? Csak azért nem értem, mert a gyűjtemény összes darabja hidegvérűen megkomponált, precizen kivitelezett konstruktivista kép, jópár közülük szerepelhetett volna a St Galleni kalandok tárlaton is, aztán jön egy hölgyemény, és néhány placsnival elintézi a képet. No de ne legyünk gonoszak, mondjuk inkább azt, hogy nonfigurativ képek. Na ezzel nem jutottunk közelebb. Talán induljunk el onnan, hogy a művész majdnem az összes szinnek ugyanakkora teret ad. Egyformán jelen van a sárga és a zöld, az se baj, ha ütik egymást, és ettől nagyon sok képe teljesen érdektelen lesz. Hanem azért van pár, ahol valahogy mégis működik a dolog, mégis meg lehet állni, és örülni, hogy egyfajta primitivizmusként a felhajigált szinek mégis összeállnak valamivé. Ha igy veszem, akkor viszont az egész túl szubjektiv lesz, és hirtelen nincs is kedvem továbbvezetni a gondolatot. A Vass László gyűjtemény sem következetes. Ejha.