Mizu?

Ha valaki megkérdezné, mik a legfontosabb kulcsszavak a kortárs művészetben, ezt válaszolnám:
1. Krizis. Már nagyon unjuk a 2008-as válságot emliteni, de úgy tűnik, az akkor eltűnt, egyébként nem szivesen látott spekulativ, meg persze sznob közönség nélkül a művészet maximum 100 ember ügye. A vásárlók eltűntek, a galériák sorra zárnak be, és nem is látszik az a fénysugár, ami bizakodásra adhatna okot. A művészek bajban vannak, mert nincsenek vevők, sokan más foglalkozás után néznek, tanitanak, bármivel foglalkoznak, amiből pénzt látnak.
2. Állami szerep. Ha nincs pénz a piacon, miért nem ad az állam? Igy kesereg jópár galéria és intézmény, de nincs szerencséjük, mert óriási elvonások zajlanak itt is. Ami valahol érthető, csak szomorú: megpróbált már valaki egy vidéki múzeumba betérni? Én akárhányszor próbálkoztam, mindig üres épületben lézengtem, kivéve a Modemet és a pécsi Nyolcak kiállitást. Ha viszont nincs látogató, akkor fenntartsunk-e egy komoly apparátust a senkit sem érdeklő, de jól hangzó múzeumokra? Persze ettől még a Nemzeti Galéria leköltöztetése agyrém, a politika pedig ne próbáljon beleszólni művészeti kérdésekbe és kész.
3. Európa, közel és messze. Bár néha még a párizsiaktól is kaphatunk olyan kétértelmű dicséretet, hogy Pest az ma, mint Párizs volt a nagy művészeti boom előtt, ezzel próbálva nosztalgiát ébreszteni, ne próbáljunk meg úgy tenni, mintha Európa nyugati feléhez tartoznánk. Elég bemenni egy-egy galériába: 10000 euró Párizsban egy közepesen fontos művész egyetlen képe. Nálunk ebből a teljes életművet lehet megvenni.
4. Aukciós piac. Rendben, már a Báv is tartott aukciókat, de igazán csak néhány éve jutott el a szélesebb közönséghez, hogy nálunk ilyen is van. Persze sajátos itthoni logikával csináljuk ezt is: azt nem áruljuk el, hogy mennyi a kép ára, vagyis milyen össze felett adja el az eladó a képet, csak azt, hogy mennyit ér a kép egy ideális világban. Nem baj, az amerika majmolással az aukciók is egyre sikeresebbek lesznek a pénzes amatőrök között, a többiek pedig galériák hátsó szobáiban fognak vásárolni, bármilyen csábos is W. Nórával találkozni egy aukción.
5. Art Fair. Ez is egyike a külföldön fontos szókapcsolatoknak. Persze kint is megszűnnek vagy átváltoztatják magukat a vásárok, de valahogy mégis egyre fontosabb terepnek számitanak. Nem úgy nálunk: túl azon, hogy meg is szűnt a Budapest Art Fair, még amikor volt akkor is sok fontos galéria kimaradt, mondván, az ő vásárlóiknak nincs szükségük a rivaldafényre.
6. Értékek. Na itt van a legnagyobb katyvasz. Mivel itthon még a legfontosabb alkotók sem feltétlenül kapják meg a megérdemelt rivaldafényt, külföldön meg ezek a "nagy mesterek" néha ismeretlenek, néha meg még nem is igazán érdekesek, ezért teljes a kavarodás abban, hogy mi számit jó művészetnek. Ami eladható? Amire külföldi galériák harapnak rá? Vagy ami itthon befut, felkapják, és a média pihe-puha tollpárnáiban hemperegtetik? Nem könnyű, e helyt még én is csak arra vállalkozom, hogy a jó izlésre és műveltségre hivatkozom...