Kortárs műtárgy-kereskedelem konferencia

Ez a cim nagyon úgy hangzik, mint egy semmitmondó pr cikk egy napilapban, pedig a Károlyi Alapitvány szervezte esemény francia orientáltsága valóban nemzetközivé tette az eseményt. A legjobb persze az az egészben, hogy igazán jók a témafelvetések. Pl. kell-e és milyen állami szerepvállalás a művészetben? Mikor válik el a művészet és a művészet értéke? Az egyik pillanatban egyetemi órán érzem magam, aztán galériások beszélnek a művészek felfuttatásáról, aztán a kinaiak a téma... A szervezők kétségtelenül teljes képet próbálnak adni, amitől furcsamód mégis az az érzésem, hogy közhelyeket gyűjtünk. Vegyünk egy konkrét témát. A kinaiak kétségkivül az élre törtek, és megelőzték forgalom tekintetében is az Usát, vagyis immár kinai a világ legdrágább képe, ami eddig stabilan Picasso volt. Döbbenetes, de amerika után Anglia jön, és a franciák forgalma csak kb. a fele az angolénak, pedig az átlagember előbb vesz és rak fel képet Párizsban, mint a csatorna másik oldalán. Erre persze Damian Hirst a válasz, és oké, de ha ő az etalon, akkor valami baj van a művészettel. És persze ugyanez a kinaiak vonatkozásában: a legdrágább kép egy európai szemmel abszolút érdektelen, hogy azt nem mondjam unalmas kép, és a többi nagyon drága kép sem találkozik az izlésemmel, ami persze nem jelent semmit, hiszen a pénz az pénz, mégha kinai is. Na ebből lesz nagy probléma hamarosan. A kinai művészek ugyanis nagy erőket forditottak arra, hogy megismerjék és elsajátitsák az európai kultúra nagy teljesitményeit, amit ezek után nem feltétlenül fognak megtenni, hiszen Qi Baishi nagyobb művész, mint Modigliani, hiszen drágább. Ugye? Tehát mostantól kinai irásjeleknek kell lenniük a bal felső sarokban és kész. A legnagyobb baj persze az, hogy nem is olyan könnyű a pénzügyi érveket félresöpörni. Az Art Bázel, a legnagyobb kortárs művészeti vásár átköltözhet Pekingbe, irjuk át a művtöri könyveket, és egyáltalán: ki tudna akár egyetlen kinai művészt is megnevezni? Úgy vettem észre, hogy eddig nagyon figyelmesen tanulmányozták a mi művészetünket, ugyanakkor ma már önálló hangon szólalnak meg, és speciálisan kinai problémákat dolgoznak fel a képeikben.
Kb idáig tart az én értelmezésemben a közhely, és a konferenciának innen kellene inditania, de persze nem innen kezd, hanem előbbről, aztán elveszik egy részletben, egy alkotónál, esetleg belecsúszik az állami ellenőrzés kontra művészettámogatás ecsetelésébe, és végül személyes élményekben csúcsosodik ki. Viszont ez azt is jelenti, hogy gondolatinditónak nagyon is megfelel a rendezvény, és mindenki az őt leginkább érdeklő témát játszhatja tovább magában. Könnyen lehet, hogy én is vissza fogok még térni néhány érdekesebb témakörre..