2012. április 2., hétfő

A Documenta

számomra sokáig egy misztikus fotómúlt része volt, sokszor hallottam róla, vagy akár hivatkozásként elő- előkerült, de nem fogok úgy tenni, mintha bennfentes lennék. Sőt: ezek a hivatkozások is nagyrészt a hatvanas évekre utalnak, és olyan alkotókra, mint Vasarely, Picasso, szóval amikor pár éve a dokumentarizmust és a lelkiismeretet tették meg nem hivatalosan fő profilukká, akkor úgy voltam ezzel, hogy szép, de hozzám nem áll annyira közel.
Idén úgy tűnik változnak a dolgok, mert a júliusi eseményre már most elkezdték a ráhangolódást. Egész pontosan egy jó kis beszélgetéssel nyitott Major Virág és csapata a Laborban, melynek a témája az ideális állam volt. Szinte hihetetlen volt látnom, hogy a máskor szerény létszámú közönség egyre gyűlik az amúgy aprócska térben, és voltak, akik az utcára szorultak. Igaz, a résztvevők nevei jól hangzanak, a témáról meg könnyű beszélgetni, ki-ki milyen irányba mozditja el ezt az elég általános témát. De még ezzel együtt is tetszik, hogy ennyien eljöttek, bármi is volt az igazi ok...

Nincsenek megjegyzések: