Szinte minden területre,
nem csak a művészetre igaz, hogy egyre ontják magukból az újabb és újabb
alkotásokat, tételeket, kiállitásokat és tényeket a múzeumok, galériák,
alapitványok hada, az egyszerű érdeklődő pedig nem érti, hogy amikor mondjuk
Riegl Juditra utalnak, akkor neki honnan kéne tudnia a tasizmusról például, ki
adja a kezébe azt a könyvet vagy újságcikket, ami tényleg fontos, és akkor nem
kell jó drágán olyan könyveket, újságokat vennie, látnia, amik tele vannak
érdektelen dolgokkal. A szomorú helyzet persze az, hogy senki sem adja, hacsak
nincsenek olyan barátaink, akik ezeket követik figyelemmel. Ez máshol is igy
van: ha valaki lelkesen mesélne a molekuláris biológiáról, bizonyára előbb egy
kiselőadást kéne tartania az alapokról, és ez a művészetben sincs máshogy.
Annyi csak a különbség, hogy elvileg a műalkotások az átlagembernek is
készülnek, ami persze már régóta nincs igy. A művészet nem független a kortól,
amiben van. A középkorban pl. alig volt nem vallásos festészet, ma meg mindenki
specializálódik, és aki látta mondjuk az izmusokról készült, egyébként még igy
is egyszerűsitett ábrát, ami látványra vetekszik New York vonathálózatával,
akkor könnyen arra a következtetésre jut, hogy túl sok idő lenne megtanulni az
alapokat, és nem éri meg. Ez van.
No de a cim mégiscsak
arra utal, hogy van kiút ebből a frusztrációból. Nos, lássunk egyet. Tételezzük
fel, hogy akit most segiteni fogunk, van valami szépségeszménye, hiszen miért
is érdeklődne egyébként a művészet iránt? Induljunk innen: mesélje el, mi
tetszik a művészetben, szabadon emlithet korokat és művészeket, pletykákat vagy
bármit, ami megfogja. Tetszik neki Boticelli? Ezezl még semmit sem
mondott...Tetszik neki Picasso? Talán ez az egyetlen név amit ismer...De tegyük
fel, hogy azt mondja, hogy az impresszionalizmus tetszik neki. Ezzel már el
lehet indulni. Mi tetszik benne? A szinek? Az, hogy nem pontosan a valóságot
látja? A harmónia? A pucér nők? Talán innen lehet elindulni. Mondjuk a példa
kedvéért a szinek sokszinűsége tetszik neki. Ok, akkor tegyünk egy utat
Csontváry-n, Márffy-n, Chagall-on, Sam Francis-en, Riegl Judit-on át, érkezzünk
meg Simon Hantai-hoz (frissebb példát is tudnék, csak azt nem ismernétek..mondjuk Cseke Szilárd fa sorozata).
Hú de szubjektiv voltam megint, bocsi.. Ez az egyik lehetőség.
Egy másik út az, ha
mutatunk neki valamit a kortársból, és megkérdezzük tőle, hogy tetszik-e,
érdekli-e. Nem mindenkinek tetszik mondjuk Maurer Dóra objekteken alapuló
művészete, vagy Verebics Kati testiséggel, önreflexióval foglalkozó festészete.
De ha mondjuk Tót Endrét viccesnek találja, akkor már onnan lehet visszafelé
haladni a „Jeter dieu”-n át mondjuk a fluxusig, hogy egy példát emlitsek.
Egy harmadik út, amit
szerintem alig járnak, egy kicsit nehezebb, véletlenszerűen akár el kell menni
új helyekre, a legkisebb galériáktól a legnagyobbakig, és szétnézni. Ha valami
tetszik, fel kell irni, utánaolvasni, nézni hasonlót.. Ha valakinek mondjuk a
Várfok galériában tetszik valami, akkor azoktól az emberektől sokszor lehet
könyvet találni, és egy idő után lesz némi elképzelésünk arról, hogy melyik
galéria mire specializálódott.
Ez persze feltételezi
azt, hogy nem hagyjuk abba mérgesen, ha valami nem tetszik. Kicsit merész
kijelentés, de talán már nem a művészet van értünk, nem nekünk kell tetszeni,
hanem nekünk kell erőfeszitéseket tenni, hogy megértsük vagy megszeressük a
művészetet. Nem kis kihivás!
(Legközelebb Arles-ból jelentkezem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése