Simon Hantai a Pompidou központban

Egy pillanatra felejtsünk el minden mást és koncentráljunk arra, hogy mekkora utat járhat be egy művész, ha egész életében a festészettel foglalkozik. Vegyük mondjuk Picasso-t, aki széditően sokszinű életművet alkotott, vagy Richter-t, aki szintén sok irányzatban van otthon. A másik oldalon viszont ott van mondjuk Rothko, aki szinte végig egy képet festett, legalábbis elsőre úgy tűnik, vagy Pollock példája is jó ide, aki amikor vissza akart térni a figurális festészetre, lehurrogták.

Ebből a bevezetőből látható, hogy milyen távlatokban kell néznünk ezt a tárlatot. Ez bizony egy életműkiállitás, korai zsengékkel, próbálkozásokkal, szépen látjuk, mikor talál rá az igazi stilusára, és aztán ahhoz ragaszkodva, de mindig tovább is fejlesztve fest tovább. Igen jól követhetők a próbálkozások, irányok, a rendezés ezúttal is pazar, lassan már nem is kell megemliteni sem, a Pompidou központ mindenképpen mérce a kiállitás terének kitalálásában, a katalógusokban, a világitásban, mindenben.

A minap amúgy azon filozofáltam, hogy a háború után létrejött „barátságos” élethelyzet, a sok helyen olvasható azonnal befogadtak, felvettek az egyetemre, lehetőséget adtak attitűd visszatér-e valaha, vagy az akkoriban tapasztalt nyitottság már rég eltűnt, és kész. Csak néhány példa: Vasarely Párizsba ment, 2 év múlva már grafikusként dolgozik és kiállit. Még előbb felhozhatom Brassait vagy Kertészt, vagy akár az irodalmi életből Faludy-t és a teljes londoni emigrációt, másokat is..Tehát Hantai szintén a háború után ment ki, a főiskola elvégzése után 48-ban, és rövid időn belül lakása lett és kiállitásai, valamint 2 * 2 méteres képeket festett, nem mintha irigyelném, csak vegyük csak a festék árát..Persze ez igy manipulativ, hiszen egyáltalán nem élt nagy lábon, szó sincs arról, hogy luxuskocsin járt volna mulatóból mulatóba, inkább arról van szó, hogy mindent a festészetnek rendelt alá, ami a képeit és a fejlődését látva nem akármilyen teljesitmény. A katalógusban nagyon korrektül feltüntették, hogy melyik képeit vették meg intézmények és mikor, s bár voltak ilyen eladásai, azért nem lehet azt mondani, hogy sztárolták volna. Ellenkezőleg: egy igen szűk körben volt ismert, ott viszont elismert is, a Pompidou-nál ezért gondolhatták úgy, hogy érdemes nyitni a szélesebb közönség felé is. Ezzel egyébként rögtön két fontos kérdést is tisztáztak profi módon: az egyik, hogy aki akart, már eddig bevásárolhatott Hantai képeiből, tehát a kiállitással nem a spekulánsokat segitik. A másik szempont viszont tisztán művészi: igy együtt ezt az életutat én sem láttam eddig ahogy gyanitom más sem, nem tudtam, hogy ennyire egységes és teljes az anyag, és főleg hogy ennyire érdekes. Lehet beszélgetni róla, lehet elemezni de legfőképpen muszáj valamennyire ismerni.