Kerekes Gábor

Nem szoktam nekrológokat irni, de ez fontos. Kerekes Gábor életműve annyira szerteágazó és tulajdonképpen irigylésre méltóan csodálatos, hogy a halála kapcsán megérdemel egy megemlékezést.
A fotós életben aligha tudnánk olyan embert mondani, aki nem találkozott, beszélt volna vele. Amikor felfedeztem magamnak a Mai Manó házat, és elkezdtem a könyvtárába járni, valahogy szinte mindig találkoztam vele. Sokat volt ott. Nem véletlen az sem, hogy a művészeti könyveit is a háznak adományozta, márpedig ne néhány könyvre gondoljunk...
Nyaranként a fotófaluban tanitott archaikus technikákat. A Nessim galéria minden megnyitóján ott volt. És hogy mennyire nem ma kezdte mindezt, bizonyitja a jó hosszú cimű Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben 65-84 könyv is, ami jóformán rá épül, több fejezetben is szerepel, és valahogy mindig megemlitik.
De az igazán csodálatos vele kapcsolatban még csak most jön. Ő azon kevesek egyike volt, akik értékelhető nemzetközi művészeti karriert futottak be. Az értékelhető ebben az esetben azt jelenti, hogy nem külföldi magyar követségeken, nem állami művházakban, hanem forprofit, vagyis eladásokból élő jónevű galériák vették be programjukba, márpedig ez azt jelenti, hogy legalábbis egyenrangúnak fogadták el. Mivel beszélt franciául, ott volt Arles-ban már akkor, amikor mások még nem is tudtak a fesztiválról. Kiállitásait nem lenne érdemes sorolni, nagyon hosszú lista lenne. Többek között a Paris Photo-ra is elvitték a képeit.
És mindezek mellett, a letehetetlen cigi mellett bármikor hosszabb beszélgetésbe lehetetet vele bonyolódni. A magam részéről én elneveznék róla valamit, talán épp egy fotós múzeumot?