Galéria helyett egy egész faluról irni vicces ötletnek tűnik elsőre, de Saint Paul falucska egy kicsit más. Itt működik ugyanis a Maeght alapitvány, ami az ország egyik legnagyobb és legfontosabb magángyűjteményét őrizgeti, mellesleg festői környezetben. Szinte felesleges felsorolni is ki mindenki fordult meg ott, az én kedvencem egy Miró üvegablak volt, de tényleg egyszerűbb elővenni egy művtöri könyvet, aki abban benne van, az St. Paulban is jelen van, ha a 20. században élt.
Az alapitvány egy árnyas ligetben van, pár lépésre a falutól, ezért semmi sem késziti fel a gyanútlan látogatót arra, ami a településen várja. Galéria galéria hátán, a képek olyan áradata, hogy ember legyen a talpán aki abból biztos kézzel ki tudja választani a neki leginkább tetszőt. Ránézésre egy komolyabb múzeum összes termét képes lenne megtölteni a vászonáradat, de nem ám a Műcsarnokét, hanem valami nagyobbat.
Hogy kerültek oda ezek a művészek? A franciák abból a szempontból ügyesen hozták létre az országukat, hogy a Párizsi nyüzsgés mellett a már befutott művészek vehetnek maguknak kisebb birtokot délen, Nizza és Cannes táján, vagy Provance-ban, ami szintén elég nagy terület. Az éghajlat kedvező arrafelé, az élet könnyű, ha nem kell dolgozni is, akkor tényleg ideális hely. Nem véletlen, hogy nagyjából minden befutott festőt arrafelé találunk nyugdijasként, Renoirtól Picasso-ig és tovább. A Maeght házaspár is ezért hozhatta ide a gyűjteményét a fővárosból. Ha pedig a művészetkedvelő közönség elkirándul St. Paulba, akkor miért ne próbáljanak rásózni egy képet egy ifjú Picasso aspiránstól? Igy lesz egy kedves kis faluból turistalátványosság, minden házban galéria vagy fagyizó...De még igy is, a falu valahogy makacsul megtartotta a hangulatát, hogyan sikerült nekik ez?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése