könyve, a Codex Pozsonyban is díjat kapott, összesen így már 3 „szép könyv” díjjal büszkélkedhet. A könyv ellenpéldája mindannak, amiről itthon szólni szokott a könyvkiadás: igényes, szép és minőségi. Az pedig külön élmény, hogy egy olyan fotós jelent meg reprezentatív kiadvánnyal, aki talán ismertebb külföldön mint itthon. Bár a fotóról, mint műtárgyról vallott elvei tananyagot képeznek (mondjuk a Baki Péter szerkesztette Fotográfia című könyvben, vagy az FFSZ-ben), rendszeresen jelennek meg írásai, és a Nessim Galériában kurátora és kiállitója is volt a tavalyi Aqua kiállitásnak, mégis úgy érzem, sokkal kevesebb figyelmet kap, mint azt megérdemelné. Elvégre a kortársak közül szinte ő az egyetlen, aki pl. New Yorkban állitott ki (és a Sarah Morthland Galéria azóta is árulja műveit), illetve tényleg csak például a párizsi Bibliothéque Nationale-ban is megtalálható fotója. A hazai fotósélet kudarca, hogy ezeket a referenciákat néha nem is ismerik, de legalábbis nem ismerik el megfelelő szinten.
Amúgy ő a legjobb ellenpélda arra is, amit e hasábokon is szoktam szapulni, miszerint nagyon sok művésznek nincs vagy alig van külföldi referenciája. Ez azért baj, mert a hazai állóvíz sokszor még mindig az „urambátyám” elven működik. Tessék csak elolvasni az ő referenciáit: műveit elismerik olyan helyeken is, amikről legtöbben csak álmunkban gondolunk. Én a helyetekben belelapoznék abba a könybe...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése