2009. január 27., kedd

Kerekes Gábor

többek szerint a legtöbb képet eladó fotós itthon, ami elég nagy szó akkor, amikor a fotósok szinte alig adnak el fotót itthon. Ráadásul ezt mások mondják róla. Sikerének titka valószinűleg a stilus. Képei kizárólag archaikus technikával készülnek, kis méretűek, de könnyen felismerhetők. Legtöbb képe megdöbbenti a nézőt, szinte ordit a kérdés, hogy készült, és mire a szemlélődő megfejti a képet, már meg is szerette. Mindezt persze régóta tudjuk, az aktualitást ezúttal egy album adja, ami hihetetlenül igényes kivitelben jelent meg, és én még csak a Nessimben láttam. Most következne az a rész, hogy a hazai könyvpiac, stb, de ezúttal arról van szó, hogy kifejezetten gyűjtők részére, korlátozott példányszámban készült el az album. Ami feltétlenül elegánsabb, mint egy bármily igényes albummal kijönni. Ha jól tudom, eddig csak Barta Zsolt készitett ilyet a Codexből, bár az kapható album formában is. A gyűjtői kiadás viszont egy képpel és egy diszdobozzal több, mint a könyv. És persze a korlátozott darabszámmal, amiről remélem, hogy elkapkodják, mert az egyben az érdeklődést is jelezné, ami további hasonló könyveket hozna elő. Nagy bátorság kellene hozzá!

Nincsenek megjegyzések: