Photoedition Berlin

Rögtön két magyar is bekerült egy csoportos kiállitásba, Németh Hajnal és Minyó Szert Károly, egyikük se ma kezdte a fotózást, bár igy hirtelen nem sok közöset tudnék mondani kettőjükről. Amennyire én meg tudom itélni, a galéria rendezési szempontja az archiv technikák iránti vonzalom lehetett, legalábbis feltünően sok és sokféle régi technika került elő - kollázs, polaroid, baritnyomat, iris print stb. Minyó Szert képén kiválóan látszik, hogy az archiv technika használata egyedivé és élvezhetővé tette az amúgy nem különösebben érdekes képet. Jó pédája ez annak, hogy egyrészt nem szabad temetni az archiv technikákat, hiszen használatuk személyesebbé, emberibbé teszik a képet, másrészt meg kell válogatni azt is, hogy milyen képet készitünk el igy, hogy az összhatás erős legyen. Hiszen ugyanez a kép mit sem érne mondjuk egy c-printen, ahol az árnyalatok jobban előjönnének, és csak azt állapitanánk meg, hogy a kép nem elég érdekes, a lányból pedig nem látunk elég részletet.
Azért attól függetlenül, hogy ezúttal jól sikerült a párositás, gyakran kérdezem alkotóktól, hogy ha levesszük a technikai bravúrt, mellyel archiv technológiával jelenitette meg a képet, marad-e elegendő érdekesség a képen?

Yann Arthus Bertrand

Térjünk még vissza egy picit Cannes-ba, ahol ottjártamkor épp a nagy fotóst ünnepelték. Vele talán még az is találkozott, aki nem is tudja felidézni, mivel rengeteg könyv ilusztrációját készitette, és ezek általában minden könyvesboltban megtalálhatók, jó drágán persze. A fotóst ünneplendő, a tengerparti sétányon, a Croisette-en állitottak fel egy óriás kivetitőt és székeket. Nem mondom, ilyen környezetben nekem is lenne kedvem ünnepelni. Az ünnepségre az ünnepelt egy filmmel készült, de még előtte természetesen beszédet is mondott, amelyben kiemelte a kulturák egymásrahatását, meg azt, hogy minden eszközzel meg kell védenünk a fejletlen világ természeti kincseit... Ismerjük ezt már. De kicsit később, a film közben rádöbbentem, hogy ő tényleg komolyan is gondolja. Hát, végülis bejárta már mindegyik kontinenst, több mint száz könyvet készitett, és amennyire tudom, mindig csak olyan munkát vállalt el, ami kedvére való volt. A film az utazásaiból válogatott, Peruban egy földműves elmesélte, hogy januárban elvitte egy áradás a házukat, kölcsön kellett kérniük, hogy vethessenek, Afrikában valahol, nem jegyeztem meg hol, szintén panaszkodnak, hogy a törzsi villongások miatt nem lesz termény, és megy tovább a film, és közben arra gondolok, hogy bármennyire is elcsépelték már ezt a segitsünk a világnak dolgot, azért mi mást tehetne ez az ember, mint hogy képeket mutat, nem csak idillieket, hátha mégis változik valami.

A másik, amit meg kell emlitenem, hogy mennyire becsben tartják a művészeiket. Helyi emberekkel beszélgetve mindenki azt mondta, hogy elmegy a vetitésre, néhány étterem bezárt, hogy mindenki ott tudjon lenni, és a sétány is megtelt emberekkel, akinek nem jutott szék, az a sétány peremén ült. Megjelent a polgármester is, szerencsére csak röviden beszélt, és persze az újságok is beharangozták az eseményt. Lehet ezt igy is..

Barta Zsolt

ismét a Nessimben állit ki, ezúttal a Csarnok sorozat folytatását követhetjük. Kiforrott, régóta érlelődő anyag ez. Egyrészt a tavalyi Csarnok könyv kapcsán már volt ugyanitt kiállitása, másrészt a vonzalma a régi gyárépületek iránt ennél jóval régebbi. Az biztos, hogy immár több mint tiz (lehet hogy ennél is több) éve foglalkozik a kérdéssel, és a régebbi képeit együtt szemlélve az újakkal valóban markáns a változás. Mig régebben inkább a fenséges terek érdekelték, amely valószinüleg mindnyájunkat lenyűgöznének, az új képein immár a részletek, finomságok érdeklik. Ablakokat látunk, amelyek különböző módon vészelték át az éveket, más a fénytörésük, a sorozatban pedig immár értelmüket nyerve, katonás rendben sorakoznak, mintha természetes lenne a megőrzésük. Pedig ugyanolyan halott terek ezek, mint mondjuk Benkő Imre sorozatain az ózdi üzemek, és akár fel is merülhetne a kérdés, hogy emléket állitanak-e, vagy csak esztétikai sikon érdekesek a képek, ám szerintem a katonás rendben sorakozó képelemek válaszolnak a felvetésre. Beállitott, megkomponált csendéletek ezek. Semmiképpen sem véletlenül meglelt térelemek, hanem gondosan komponált, néha akár a valóságot a kompozició kedvéért változtató kifejezések. Nem lehet csak úgy elmenni a graffitis kompozició mellett, hogy fel ne merüljön az érzelmi véleménynyilvánitás, amely nem csupán a kompoziciban, hanem a szinekben éppúgy kifejeződik. Ami számomra leginkább meglepő, az a részletezettség. Korábban éppen szikár, gondosan válogatott, sokszor üres terekkel dolgozó képek után meglepő ez a részletgazdagság, és azok egymásra hatása is.
Számomra ezek a képek éppen hogy nem a gyárépületekről szólnak, és fel sem merül bennem, hogy egyfajta mentsük meg a gyárakat olvasatot keressek, hanem egy érett művész szinekkel és formákkal kifejeződő vallomását olvasom ebben a lebilincselő előadásban.

Az információözönről

El kell fogadnunk a tényt, hogy a világ nem megismerhető. Nem csak a fotós világról beszélek, bár kétségtelenül ott is igaz ez a megállapitás. Tegyünk egy egyszerű kisérletet. Tegyük fel, hogy meg szeretnénk ismerni korunk legfontosabb alkotóit. Utasitsuk el a pénzvilágot, és maradjunk a művészeti élet által legfontosabbnak tartott embereknél. Remek, akkor az első utunk talán New York-ba vezet, a Momába. Ugyan van az ICP, a fotósközpont, de mi tudjuk, hogy a kincsei legnagyobb részét raktárakban tartja. El fogunk menni a 25-ös utca környékére, majd hajtépve ráébredünk, hogy túl sok galéria települt oda, és egy hét is kevés, hogy mindet végigjárjuk. Jó, akkor jöjjünk vissza Bázelbe, az év művészeti vásárára. Azt gondoljuk, persze naivan, hogy aki számit, ott van. Hát nincs. A legfontosabb művek rég trezorokban gazdagitják az előkelőeket, akik aligha veszik elő mondjuk Ansel Adams képeit a századelőről, még akár kesztyűben sem. Ehelyett légmentesen, savmentesen, és zárójelben megjegyezve, látványmentesen megmentik őket az utókornak, ami becsülendő, de a szélesebb közönségnek alighanem belegondolni is nehéz, mikor láthatnák ezeket a képeket. Térjünk is vissza az ArtBázelre. Kifizetjük a 15 frankos belépőt, majd...elborzadunk. Egy óriási csarnokba lépünk, melynek nem látjuk a végét, a szélességét is csak tippelni lehet, és akkor még nem is tudjuk, hogy van egy emelet is. Lépkedünk a standok között, és pár óra múlva ráébredünk, hogy már elfelejtettük, mit láttunk az elején.

Fontosabb múzeumokba fogunk menni, Londonba a Tate Modernbe, a Pompidou központba, Lausanne-ba, Madridba...aztán rájövünk, hogy túl sok várost kellene bejárni. És persze nem elég egyszer bejárni: a párizsi fotóházban (Maison de la photographie) havonta cserélődnek a kiállitások. De még érdekes kiállitásból is annyi van, hogy ha folyton úton lennénk se érnénk utol magunkat.

Újságokat fogunk vásárolni, hisz az mégiscsak könnyebb és olcsóbb, mint annyit utazni. Mondjuk Párizsban belépünk egy újságoshoz...és megint bajban leszünk. A francia Photo ugye kikerülhetetlen, az Artforum 200 oldal, és dögnehéz, ott van az Artworld, Photoart, Portfolio, Color, AZ Art, és a többi...Nem, ennyit nem lehet olvasni. És a könyvekről még nem is szóltam...

Egymás után omlanak a piacra a művészek, sok közülük elbukik, pályát változtat, eltűnik, de még mindig marad annyi, hogy emberi ésszel felfoghatatlan.

De legalább itt van a jó öreg, pici Budapest...Aha. A nagy galériákat ismerjük, de igen gyakran létesül új, aztán vannak az underground helyek, nem beszélve azokról, akik nem állitanak ki folyton, akik már nincsenek is köztünk, vagy csak elfelejtették őket...

Mondom, hogy megismerhetetlen.

2 éves a blog

Az eredeti cél az volt, hogy olyan magyar fotósokat mutassak be, akik külföldön sikereket értek el, és zárójeles megjegyzésként odatettem, hogy itthon viszont nem ismerik őket, vagy legalábbis messze nem olyan megbecsülésnek örvendenek, mint kijárna nekik. Azért zárójeles ez a megjegyzés, mert amikor inditottam a blogot, még lelkes harcos akartam lenni, ma pedig inkább..hmm, nem is tudom. Attól még azok a sikerek nem kisebbednek, viszont a magam részéről nem óhajtok egy folyamatos frusztrációt érezni emiatt. Az a fontos, hogy mégha nem is közismert, igenis vannak szép sikerek külhonban. A blog ezeket az embereket mutatja be, mert meggyőződésem, hogy nem érdemes elszigeteltségben élni, igenis legalább alapszinten ismerni kell Európa legfontosabb kiállitóhelyeit. Hiszen az, aki sosem járt az Art Bazel-en, hogyan tudhatná, hogy miről is szól a művészeti élet? Ha valaki nem látta a Tate Modernt ...és itt most hosszasan lehetne sorolni még a helyszineket és intézményeket, akkor...

A másik ok, ami miatt a blogba kezdtem, az, hogy saját magamnak is felvéssem azokat a neveket, akiket szivesen megismernék. Hiszen forditva is működik a dolog, vagyis, ha valakinek van egy jó referenciája, az érdekesebb művészként is. Szivesebben beszélgetek én is olyan valakivel, aki ismeri az Arco-t mondjuk, mert teljesen esetleges, hogy itthon kit mikor és miért láthatunk.

Összesen 68 bejegyzést irtam két év alatt, ez havi átlag 2,83 bejegyzés. Tehát nem kérdés, hogy vannak figyelemreméltó események magyar fotósok részvételével, sőt inkább az az érzésem, hogy én sem értesülök mindenről. A legjobb persze az lenne, ha egyfolytában úton lennék, bár igy is Izlandtól Rómáig, Barcelonától Berlinig terjed a kör, amit figyelek. Az érdeklődésem miatt gyakran irok New York-ról, de Ázsia gyakran kimarad, pedig egyre érdekesebb lesz, ahogy a feltörekvő újgazdagok létrehozzák a piacot. Dél-Amerikáról sem sokat tudok, még leginkább a Visura magazin tájékoztat onnan, és persze Afrika és Ausztrália is kimarad. Talán még a franciák érdeklődnek leginkább a volt gyarmataik iránt, ott sok fotós megfordul, de délebbre nemigen. Ezért aztán marad Európa. Megdöbbentő, hogy az olaszok mennyire nincsenek jelen, akiket érdemes figyelni, az angolok (persze a nyelv és a pénz miatt is), németek (Köln és Berlin nagyon erős), spanyolok, franciák (ők folyamatosan esnek vissza), svájc és persze majdnem minden országban akad érdekesség.

A blog természetesen folytatódik, az irányvonal is marad, próbálok még több nemzetköziséget mutatni, pár nap múlva Cannes-ból tudósitok.