A keretekről

régóta akartam már irni, de a minap Szentendrén jártam, és a Fő téren, egy kis galériában, szemben a Városi Képtárral, most Mórocz Mária kiállitás várja az érdeklődőket, akik meglehetősen kis számban érkeztek amikor épp arra jártam. Magukról a képekről is érdemes lenne irni, jó festmények, de most mégis maradnék a témámnál. Azok a képek olyan egyedi keretekben feszitenek, hogy már a keret láttán vizuális élményben volt részem. Ránézésre egyszerű falap, mondhatnám deszka, de a kép témájához szinezve, és első pillantásra is feltűnnek a kapcsok, amelyek természetesen nem fogják össze a deszkákat, hiszen hátul össze vannak szögelve, de ránézésre igen mutatósak. Miközben nézegettem a képeket, azon gondolkodtam, mikor láttam utoljára igazán ötletes keretet. Genf ugrott be, ahol egy művész többféle fából készitett afféle sormintát keret gyanánt. Már elfelejtettem a nevét, valahol talán megvan. Egyébként megdöbbentő, hogy a keret csak az utóbbi 100 évben vált el a képtől, korábban senkinek se jutott volna eszébe anélkül képet venni, hisz természetesnek vették, hogy a keret kiválasztása módositja a kompoziciót is. Naná, csakhogy az utóbbi 50 évben rájöttek arra is, hogy a keretben lévő papir, és sajnos részben a fa is, hosszú idő alatt ugyan, de kárositja a képet. A papirgyártás során, ami a paszpartu alapanyaga, mindenféle savak képződnek, amik beeszik magukat az anyag szerkezetébe, és elkezdik belülről rágni a képet. Ez persze jórészt a modern papirgyártásra vonatkozik. Igy tehát az igazán vájtfülü fotósok elkezdtek savmentes papirból készült papirt és keretet használni, ezzel garantálva a művük fennmaradását. Zárójeles megjegyzés: ugyanezért nem szabad -pláne tollal - aláirni a képek jobb sarkát, mert a tintában lévő vegyszer kimarja a papirt. A savmentes papir és keret, hmm, igen, eltalálták, drágább, mint a normál, és vékonyabb is. Mondhatnám kevesebb benne az anyag. Persze funkcionálisak, de rondák. Vagy ha nem rondák, nem szépek. Szóval jelenleg ott tartunk, hogy az igazán profi fotós vagy ilyen drága, ronda, ám savmentes és szuperidőtálló keretbe rakja a fotóit (amit persze nem a normál technikával készitett, mivel azokban is savak vannak), vagy engedi, hogy 100 év alatt tönkremenjenek a képei. Amennyire. Azért nem sok 100 éves c-printünk van (a c-print most az egyszerűség kedvéért a normál előhivás, amit valamilyen boltban csináltatsz), de pl. a Mai Manó kiállitásán is jól látható, hogy mennyire restaurálásigényesek (persze most csúsztatok, mivel azok régebbi technikák). Ilyen szempontból a legveszélyeztetettebbek a szinek. Nekem van pár 20 éves képem, ami bizony sárgul, öregszik. Jó, persze ezek családi fotók. Majd beszkennelem, és felhúzom a szineket. Csakhogy mi lesz a műtárgynak számitó fotókkal, ha nem savmentes keretben vannak? A helyes válasz: semmi. Az öregedés az eredetiség egyik ismérve, annyit tehetünk, hogy fénytől védjük ezeket a nagyitásokat.
Node vissza a kerethez. Az előző bevezetés azért kellett, mert ha elhatározzuk, hogy márpedig nem savmentes keretet használunk (urambocsá' nem savmentes előhivást nem savmentes papirra, jaaj), akkor érdemes azon elgondolkozni, hogy milyen keret illene a képhez. Kell hozzá egy kis idő. De ha sikerül...