100 főmű a fotográfiában

A Centre Pompidou kiadványa természetesen a lehetetlenre vállalkozik, hiszen nem hogy 100, hanem 1000, 100000, akárhánymillió főművet is kiemelhetnénk, ráadásul az első mű 1911-es, az utolsó 2009-es, ez pedig felveti a korszakolás kérdését. De hagyjuk is a vérprofi szakmai szempontokat, a könyv szerintem egyszerűen a lelkes műkedvelőknek készült, akik nem tudnak fejből 100 fotóst felsorolni, számukra érdekes lesz a könyv.
Azon merengtem el, hogy miért van az, hogy a legtöbb irónak szinte automatikusan a maga nemzete felé fordul a keze? Érdekes, hogy amikor pl. amerikai kiadású kiadványt olvasok, azon Európa szinte nem is szerepel, vagy csak azok, akik végül a túlsó parton kötöttek ki, és most ennél a kiadványnál is ezt érzem. Oké, ismerjük el, a francia fotó nagyon erős, és persze nyilván érvényesült a művészeti központ szivóhatása is, de azt gondoltam, hogy ma már ennek kicsi a jelentősége. Hiszen ma már egyre kevesebb jelentősége annak, hogy ki melyik országból jön. A rotterdami fotósuliban pl. több a külföldi, mint a holland. A Madridban székelő művészeti egyetem is az összes európai országból toborozza a tanulóit. És ha ez sem lenne elég: kis túlzással ugyanazt találom az élelmiszerboltban Bilbaóban, mint Varsóban. Akárhogy vesszük, a világ arra halad, hogy egyre egyformábbak lesznek - igen, a műalkotások is. A zseniális húzással Helsinki iskola (ami egy művészeti csoportosulás) fotóin észrevehető az északi stilus - amig a képek alá nagy betűkkel ki van irva, hogy Helsinki iskola. Ha elkezdjük csak a képeket figyelni, már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Szinte akárhány kiállitáson jártam is, majdnem bármelyik országban, alig találtam nemzeti sajátosságokra. Hiszen elsősorban stilusuk van a művészeknek, ami a személyiségükből ered. Aztán nyilvánvalóan ott van a mesterek hatása, ami szintén személyes, és végül a befogadó, aki szintén a személyességet keresi, bármilyen országban készült is a kép.
De vissza a könyvhöz. Abban nagyon is igaza van, hogy 100 művön keresztül már be lehet mutatni a fotográfiát, és annak az elemzése vagy figyelése, hogy milyen képeket választ ki, egy érdekes szellemi kaland. Ebben a tekintetben a kötet figyelemreméltóan követi a titkos vágyaimat, és nagyon sok olyan képet közöl, ami a felület apró részleteivel foglalkozik, és legfontosabb törekvése, hogy a valóságban nem látható részletek kiemelésével új látványt hozzon létre.
Akárhogy is, a kötet cime helyesen: 100 főmű a francia fotográfiában. (100 chefs-d'oeuvre de la photographie, edition du Centre Pompidou, Paris 2010