Aligha van okunk az elkeseredettségre, ha elkezdjük összehasonlitani hazánk művészeti életét a környező országokkal. Nyilván nem a franciákkal kell versenyre kelnünk, ez aligha sikerülne. Azt viszont nem mondanám, hogy a régiónkban lényegesen le lennénk maradva. Hiába a hires magyar pesszimizmus, hogy egy egészen nyilvánvaló példával éljek, a horvátoknak nem volt még idejük az országuk megalapitása óta eltelt időben megteremteni ugyanazt, mint mondjuk mi többszáz év alatt. De példálózhatnék Szlovákiával is, az pedig gondolom szintén nyilvánvaló, hogy az ukrán művészeti élet nem annyira kifinomult mondjuk a galériák száma és forgalma szerint, mint a miénk.
Nem érdemes azonban elbiznunk magunkat, mert a lengyelek és a csehek valóban erős vetélytársak. A lengyelek például erős amerikai orientáltsággal birnak, ez pedig sok területen előny, a csehek pedig már az 1900-as években egyenrangúak voltak nemcsak velünk, hanem a velük összemérhető országokkal. Hogy mást ne mondjak, náluk is volt Nyolcak csoport, sőt egy évvel azelőtt, mint nálunk. A lengyelek a létszámukból adódóan előnyben vannak, pl. tavaly a new york-i Artexpo-n legalább 5 kiállitójuk volt, mig tőlünk 2. Persze ez nem egy verseny, csak megemlitem.
Kezembe akadt egy 1978-as Művészet cimű újság, és szomorúan olvastam, hogy akkoriban bizony erősen virágnyelven irtak, vagy pedig olyanokról, akikről ma elképzelésem sincs, hogy kicsodák. A szocializmus a többi országban is tombolt, és hihetetlen öröm számomra, hogy az a világ elmúlt. Én mindig úgy tekintek erre, mintha sose lett volna, mert nagyon könnyű ezzel magyarázni mondjuk a nyelvtudás hiányát, de valójában rányomja a bélyegét a művészeti életre még most is.
Nincs okunk szégyenkezni a galériák örvendetesen növekvő számán, és ezek közül néhány már nemzetközi vizekre is kimerészkedett. Van 3 művészeti újságunk, plusz 1 csak a fotónak, ez is jó. A könyvtárakban bőséges választékban sorakoznak a könyvek, és könyvesboltok, kiadók terén is jók vagyunk. A Műcsarnok (bár most új vezetés lesz, ki tudja), az Ernst múzeum erős nemzetközi kitekintéssel bir. A Mai Manó ház egyedülálló, ilyenje senkinek sincs, Párizsig kell menni, hogy hasonlót találjunk.
Akkor tehát minden rendben? Azért ne bizzuk el magunkat, mert nemzetközi kapcsolatok terén korántsem állunk jól, pedig...De tartsuk magunkat az eredeti gondolatmenethez. Ha Budapest művészeti életére gondolok, nem egy szánalmasan perifériára szorult valamit látok. A többi pedig még alakul..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése