A nők

Elnézést kérek mindenkitől, aki eddig olvasott, most meg azzal szembesül, hogy alig van bejegyzés. Nem, nem menekültem el és attól sem kell tartani, hogy mostantól viráglocsolási tippeket fogok adni, egyszerűen nem teljesültek a feltételek, miszerint a blogban nem kritizálok, mármint nem azért irok valakiről, hogy lehúzzam, vagyis megpróbálok pozitiv maradni, valamint a nemzetköziség, kinti kapcsolatok igen fontos témák. No igen, mondhatjátok, engem is elért a babaláz, és az elmúlt években havonta egyszer biztosan utaztam, idén meg még csak egyszer jutottam csak át a határon, akkor sem kiállitásügyben. No de ne nyafogjunk, a környezet is sokat tett a némaságért, hiszen az egyik kedvenc galériám, a Nessim bezárt, egyébként 58 másik mellett, amik meg maradtak, nos sokszor nem igazán kedvemre való a felhozataluk. Itt van mondjuk a Hemingway keresztnevére hajazó galéria, ami nagyon szép, meg minden, de mint mondtam, csak rosszat nem fogok irni róluk. Akkor inkább legyen csend.
Egyébként mostanában azon gondolkodtam, hogy jó-e manapság művésznek lenni. Persze ha már ezen merengek, akkor nyilvánvalóan nem jó, hiszen egyébként pezsegnék a tárlatok között. Jó kis kettéosztottság van, vagyis a régóta dolgozó nagy nevek, amellett, hogy nem kapják meg az őket megillető érdeklődést, azért ki tudnak állitani, viszont a kevés referenciával rendelkezők nemigen. Ami azért mókás, mert Picasso sem ünnepelt sztárként kezdte, ilyen szempontból André Salmon könyvét ajánlom legjobban, aki tényleg kortársuk volt, és járt a Csónakházban.
No de vissza a kortárshoz. Apropó, jártam a leghiresebb várbéli galériánkban, a Ferenczy kiállitás nem is megvetendő, csak én még emlékszem arra, hogy a kiállitott képek nagy része az állandó kiállitáson senkit sem érdekeltek, igy csoportositva viszont úgy tűnik, inkább a szervező éne került előtérbe.
Van egy új művészeti lapunk is, lehet hogy irok róla külön is, a cimlapon a világ vezető művészeti magazinjának kiáltja ki magát, ami közröhej, mert még a közelében sincs. Mondjuk az első 250-ben benne van. De nem hiszem, hogy egy Artforum különösebben izgatná magát miatta. Ezt csak azért mondom, mert a honi művészvilág kicsi, és valójában nem az ő bemutatásuk lenne fontos (dehogynem, csak éppen főműsoridőben, vagy cimlapon más újságokban is), hanem a kinti események követése, hiszen nem mindenki jut el havonta a Centre Pompidou-ba.
Van egy új tévés műsorunk is, egészen kellemes volt, amikor pl. kiderült, hogy a műsorvezetőnő beszél franciául, ami ugyan a művészvilágban alap, de azért mégis jó, hogy nem egy csizmadiát raktak oda. A műsor is egész jó, most nincs kedvem kritizálni.
De ezekkel együtt is: most éppen nem művésznek kell lenni, hanem elmenni egy taposómalomba havi x millióért, és abból a pénzből műalkotásokat venni. Utána meg lehet reménykedni, hogy ez a művszet dolog nem 89 utáni fellángolás része volt, amit később úgy dobtak el, mint levetett autót az első nagyszerviz előtt...