Manuel Álvarez Bravo

Na gyorsan vissza a londoni Tate Modernbe. Manuel barátunkat szerényen a legnagyobb latin amerikai fotósnak szokták tartani, és Mexikóban egész kultusza alakult ki, kb úgy ahogy nálunk Moholy-Nagyé (alakulhatott volna..) Ettől függetlenül bár itt-ott megemlitik, könyve nagyon kevés helyen kapható, vagy legalábbis én kevéssel találkoztam (itt most nem a sarki könyvesboltra gondolok). Hiszen emlékezhetünk, hogy a Mexikói Tekercs 8 millió ft-ért :) (200eur) árult gyönyörűséges Capa könyve nemcsak a múzeumok legféltettebb polcaira repült fel azonnal, hanem pl. Párizsban jóformán nem lehetett olyan könyvesboltot találni, ahol nem rakták volna ki a kirakatba. Bravo ezzel szemben benne van ugyan a fotótörténetben, de azt sajnos az amerikaiak irták, tehát egy mexikói ne ugráljon.
A Tate-ben látható képek kicsit rá is erősitenek erre, hiszen a legváltozatosabb témákban egy szűk térbe beszuszakolt képek nagyon hiányolják a referenciákat. Természetesen látunk néhány aktot az elején, mosolygunk az akkori fényképezési divaton, aztán kész. A portrék..igen, embereket ábrázolnak, kitűnő, szóval leginkább az a helyzet, hogy ennyire gyorsan nem lehet ugrálni a stilusok között. A geometriai formáknál pl. komolyan elgondolkodtam, hogy a már emlitett Moholy-Nagy mekkora inspirációt jelentett neki. Nem, nem utánzás, csak hasonló gondolkodás. Ebből a katyvaszból viszont nem igazán érthető meg, hogy miért is ő került a halhattatlanság polcára. A válaszért csak két emeletet kell lefelé menni, a könyvesboltban ugyanis részletes és kimeritő sorozatokat bámulhatunk.
Azt gondolom különben, hogy sokkal több időt kellene eltölteni a képeivel, mert jelenleg csak egy társaságban bármilyen fotós témánál bevethető figura számomra, holott valószinüleg többről van szó.