2013. február 2., szombat

Műtermi kisérletek -Magyar Nemzeti Galéria

Hát ezt is megértük. Immár a cimben szereplő intézmény is felsorakozott azok közé, ahol egyedüli látogatóként tudtam végignézni egy kiállitást. Igaz, amikor 11 után elmentem, jött pár ember de amikor megérkeztem, a jöttömre rebbentek fel a teremőrök a kényelmes traccspartijukról...Vajon milyen kritikát irjak igy? Szombat délelőtt és egyedül...Pedig azt kell mondjam, ez egy szimpatikus tárlat. A legfelső emeletből csiptek le egy részt ennek az időszakos anyagnak, a nemzetihez képest kicsiny, de mindenhol máshol tágnak számitó területen. Én igazából még néztem volna. Kondor Bélával nyit a kiállitás, végülis ő már van akkora sztár, akiért eljönnek az emberek.. Már úgy értem, az a 100 ember, aki ismeri őt, biztosan elment már a Kogartba is, ahol egy elég bő anyagot lehetett látni, de itt most ő csak felütés, annak viszont remek. Egyébként a kiállitás témája annyira jó, hogy én az egész 3 emeletet odaadtam volna erre. A művészek műterme az átlagembernek megközelithetetlen, furcsa hely, és annyiból tényleg "szent" hely, hogy ott dől el minden, manapság kevesen mennek el egy rétre piknikező társaságot festeni, tehát tényleg ez az a hely, ahol létrejön az életmű. Kondornál maradva biztos nem véletlen, hogy a repülőmodelljei ennyire átszivárogtak a képeire, én speciel a képei alapján nem tudtam, hogy gyűjti őket, de ezzel a tudással megértettem pár képet.
Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy a műteremlátogatás igazán képbe tud hozni egy életművet, a kiállitás alapfeltevése pedig az, hogy a műterem önmagában is inspiráció, hiszen a művész egyáltalán nem tudja magát függetleniteni a helytől, ahol dolgozik. Ilyen szempontból Gulácsy képein az elmegyógyintézet nagyon is nyomott hagyott, mint ahogy Márffy képei sem véletlenül ennyire harmónikusak az alsó svábhegyről szemlélve a világot. Na persze vigyázzunk arra, nehogy egy oltári nagy axiómát hirdessünk fennhangon, és Gaugain-re hivatkozzunk, meg az ő Tahiti bennszülöttjeire, de azért Monet és Normandia kapcsolata is elég világos.
Próbáljunk meg visszaugrani Pestszentlőrincre, ami korántsem lesz könnyű falat, de az én szubjektumom szerint eléggé három részre oszlik a tárlat. Az első folyosó Kondor Béláé, nem mondom hogy nem érdemli meg, a második a 70-es évek hasonló kezdeményezéseié, a fekete-fehér életlen konceptfotóké, amik mögött persze komoly munka van, a harmadik fal meg az egészen friss művészeké. Szabó Dezső emlitése e helyt már akkora közhely, hogy talán az átlaglátogató is egyáltalán észreveszi, hogy ő ott van, és a többiek is zömmel bevált nevek, lehetett velük találkozni itt-ott. Számomra ezért a második szekció volt a legérdekesebb - Kondorról már eleget beszéltem- ott találkoztam olyan művekkel, amiket máshol még nem láttam.
Minden vicc nélkül tudom ajánlani a kiállitást, ahol egy egész műteremre elegendő témával szerelkezhetünk fel, csak tessék, csak tessék!

Nincsenek megjegyzések: