Először is tisztázzuk: a Tate Modern-ről irni közhely: ez egyike a legfontosabb kiállitóhelyeknek a világon. Ha valakinek el akarunk dicsekedni a művészeti ismeretünkkel, ne ezt emlitsük. Ott van a Saatchi, ott vannak az YBA galériák, vagy bármi, mondjuk a Gagosian. Viszont nem tudni mi történik a Tate-ben megintcsak nem jó dolog. Hát ezért mentem inkább oda nagyon kevés szabadidőmben, és nem inkább máshova. A Pompidou központhoz hasonló a hely hangulata: délelőtt 11-kor tömött sorok, iskoláscsoportok, millió ember és 4 szintnyi borzalom. Igen, borzalom, mert egy magamfajta, főleg ha először jár ott, azzal kezdi, hogy megkeresi az állát a földön. Nini, ott egy Kléé stilusú kép, ott meg egy Giacometti utánérzés, ezt hosszan lehet folytatni, aztán az első tábla elolvasásakor leesik a tantusz: ezek eredetiek. A Kléé utánérzés azért tűnt annak, mert a festő olyan korszakából származik, amit az itthon kapható könyvek meg sem emlitenek, tehát lehet a kasszához fáradni a katalógusért, és ugyanez a helyzet mindenkivel. Apropó könyvesbolt: egyre inkább az az érzésem, hogy szűkül a kinálat. Na nem mintha nem lenne elég könyv, csak éppen mondjuk egy öt éve látott és akkor meg nem vett könyvet már nem találok meg, és nem csak ott, sehol. Hova lettek a régebbi katalógusok?
Visszatérve a kiállitásra, az első sokkos látogatás után az ember nagyobb tisztelettel közelit, ekkor jön a másik sokk, hogy úristen, mennyi képet és művészt nem ismerek! Ez meg azért van, mert a korszakolásoknál országonként eltérő, hogy kit tekintenek a fősodornak és kitől raknak be azért képet akkor is, ha a minősége talán megkérdőjelezhető.
A sokadik látogatásnál aztán már előjön a kritikai én. Jó ez az angol fotós, de azért Brassai jobb, és hasonlók, aztán az ember csak felszedi a fontosabb emberek műveit, megtanulgatja őket, és akkor már zavarni kezd Giacometti mert Zadkine nincs ott pedig ott lehetne. Aztán ez a korszak is lezárul, és ekkor jönnek az áttekintő elemzések. Strukturalisták- 45-60 között, hümm, ez nem rossz, de még jobb lenne, ha a kubizmusból is hoznának valamit és akkor még ott van Léger...Na én most ebben a korszakomban vagyok. A Tate 2. emeletén a két háború közötti ismert nevek várnak, a 3. emelet pedig 45-től indul. Először is szögezzük le, hogy mindkét anyag kiváló, csupa nagyon nagy név, és érezhetően törekedtek arra, hogy azoknak is mutassanak újat, akik már ismerik a dörgést. Viszont ez nem jelenti azt, hogy bármelyik anyag is teljességre törekedne akármilyen szempontból is, és ettől kicsit tét nélküli a meccs, hiszen el tudom képzelni, hogy a raktárból fel tudták hozni ezeket a műveket, meg még ilyenebbeket is, csak az egész lóg a levegőben. Másfelől meg maradjak csendben, mert az erőszakos narráció rossz irányba vinné el az iskolásokat, meg aztán nem is könnyű ilyen tág témáknál valami konkrétat mondani.
Akkor mi legyen? Talán csak nézzük, ahogy egy iskolás csoportnak lehoznak pár képet amit körülülnek és beszélgetnek róla? Talán. De először is azt tanuljuk meg, hogy nem kell mindent feltétlenül értékelni, vagy beskatulyázni gyorsan. Sétálgassunk anélkül, hogy az órára kellene néznünk. Na ez nekem még sosem sikerült.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése