A Fotovisura blog

Nem igazán szeretem a fotóblogokat olvasni, mert vagy belevesznek az alkotó apró-cseprő dolgainak ismertetésébe, ami nem igazán érdekel, vagy olyan témákról ad háttérinfókat, amiket amúgy sem néznék meg, szóval nem könnyű eltalálni az igazán fontos dolgokat. És persze túl sok van belőlük, és pont azok nem irnak ilyet, akiket olvasnék. A Fotovisura más, mint a többi blog: két szerkesztő dolgozik, és a tartalom deklaráltan havonta frissül, mintha egy rendes magazin lenne. A szerkesztés fontosságát nem tudom eleget hangsúlyozni: csodálatos, hogy a lap dolgozói úgy gondolják, a kevesebb több, és egy témáról jól szerkesztett, viszonylag rövid fotósorozatokat adnak közre. Egy új számba 8-10 új anyag kerül bele, és noha bárki küldhet nekik anyagot, és ettől azok sokfélék, keszekuszák és stilustalanok lesznek, ugyanakkor mégis érezhető a válogatás.
http://www.visuramagazine.com/
Ha kiválasztunk egy fotóst, az első oldalon mindig találunk egy rövid leirást a témáról, és utána jönnek a fotók. A szerkesztők elismerése, hogy nagyjából meg tudom mondani milyen anyagokat fogok látni. A Fotovisura mindig a kisebbségi, alulról jövő vagy éppen láthatatlan rétegekről szól, akár az Usa-Mexikó határfalat mutatja be, akár egy kemoterápián átesett nőt fotóz. Az új számban van egy gyerekfotó sorozat, amely tulajdonképpen nem "érdekes" olyan szempontból, hogy nem sérülnek a gyerekjogok, senki sem akar tőlük semmit, mégis érezhető, hogy az az elképesztő tanácstalanság, amivel a kamerába néznek, azt is jelenti, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal, és a környezet nem is ad válaszokat nekik erre. Mindez még is finom, nem szájbarágós modorban előadva hatásos tud lenni, ahogy a kemoterápiás nő is, aki magát fotózta. Erős idegzet kell hozzá, pedig a fotók igyekeznek semlegesek maradni. Aztán néhány fiatal lóg vonatokon, Kerouac jut eszembe, csakhogy valami nem stimmel, vagy ha mégis, nem igy képzelem ezt a műfajt.
A képriportok minősége persze vegyes, ezt nem is érdemes számonkérni. A blog legerősebb vonása, hogy jelenlétet mutat olyan helyeken, ahol bizony éppen akkor nem szeretnénk jelen lenni.