New New York a bécsi Essl-ben

Nem is olyan rég irtam már a Bécs külvárosában felhúzott vadiúj művészeti központról Georg Baselitz kapcsán, és arra jutottam, hogy Bécs már bizony erősen nyugat, abban az értelemben, hogy pazar körülmények közé kerülnek a műalkotások, fantasztikus a világitás, a katalógusok, egyszóval minden, ami elsőre feltűnik. A terek csodálatosak, a kávézóban finom itókákat adnak, a könyvesboltban meg vaskos könyveket. Persze ez utóbbit nem kilóra mérjük, és bizony jobban elmélyülve a sorok között bizony kiderül, hogy még az Irók Boltjának is nagyobb kinálata van e téren, mint az Essl-nek. Aztán kiderül, hogy nem lehet Artforumot kapni, se Photo magazint, amiért bizony egy hangos brrr.. jár.És bármennyire is furcsa, a New York kiállitás kapcsán ugyanigy érzek.
A koncepció az, hogy fiatal amerikaiakat mutatnak itt be nekünk, olyanokat, akik már biztosan látták a bécsi múzeumot, mert elég sok a gyanúsan helyspecifikus installáció. Persze az is lehet, hogy a derék amcsik éppen akkorára készitették a műveiket, ami pont megfelelő volt oda. Az erőfeszitések mégse érnek semmit. Valahogy túl trendi az egész, amikor az első teremben magnóról madárcsicsergést játszanak nekünk, és közben egy kis kunyhót nézegetünk, nos, nem nehéz kitalálni az üzenetet. A nagymama lekvárjának megfelelő csomagolásba csurgatott gyanúsan olajszerű lé is könnyen értelmezhető. Látunk még dekorációs céllal félbevágott könyveket, az alkotó valahogy nem gondolta tovább ezt a motivumot, és egyszerűen összerakta egy tablóvá az egészet, lemondva ezzel a hatás egy részéről. Vagy csak én vagyok túl szigorú? Hiszen vegyük a másik oldalról az egészet: annak ellenére, hogy szinte csak installációt látunk, eléggé könnyen befogadható a tárlat, ami jó.
A tanulság az, hogy nem könnyű olyan tárlatot összehozni, ami mindenkinek tetszik. A másik, hogy senki se higgyen a kritikusoknak, és nézzen meg mindent a saját szemével!