Analóg: 21 fotós a Kogart házban

Fontos kiállitás. A Kogart eddig finoman szólva nem kényeztetett el fotós tárlatokkal, ez persze igaz majdnem mindegyik múzeumra. Most viszont a Nemzeti Galériában kihagyhatatlan kiállitás készülődik, ezek után a Kogart is belehúzott. Persze igazságtalan ez a megjegyzés, mert az előkészületek azért nem öt percig tartanak ilyenkor. Azért anélkül, hogy minősiteném a sponzorációt, ilyen nagyszabású márkajelenlétre nem emlékszem az elmúlt időszakból, pláne megnyitót nemigen mondtak céges emberek, még plánébban nem külföldiek. Az első gondolatom: a Kogart csak a pénzt söpri be?
Hát nem. Kincses Károly Atyaúristent bizták meg a kurátorkodással, aki éppen csak Pista bácsit nem ismeri a soltvadkerti fotós klubból, vagy még őt is, a válogatás tehát profi. És valóban, ha mondunk egy nagyobb ismertebb nevet, ott van. Illetve ezt úgy kell pontositani, hogy abból a korosztályból. Ez valahol érthető, ha a várbeli műterermi kisérletek kiállitáson nem értettem Puklus Pétert, akkor itt megnyugodhatok: itt mindenki ugyanolyan öreg. Ez viszont másfajta kérdéseket vet fel. Ezek az emberek nagyrészt ismeretlenek a szélesebb közönségnek. Megkockáztatom, hogy mondjuk Stalter György képeivel nem futunk össze a blikkben - bár összefutnánk! A kiállitott anyagra ugyanis minőség tekintetében nem érdemes fújolni - tessék előbb hasonló életművet összehozni. Azért a válogatás mégis furcsa. Az egyik oldalon ott van Korniss Péter, akinek minimum önálló kiállitást kellett volna szervezni az egész Kogartban, a képeit ismerjük, szeretjük, urambocsá már nagyon ismerjük, aztán ott van mondjuk hmm, kit bántsak meg, aki nincs benne a köztudatban, és a kiállitott képek alapján sem fog el az érzés, hogy ejnye no, miért nem keltem ezekkel a képekkel. Aztán persze az életmű ismeretében, mert azért ezeket az embereket illik akár személyesen is ismerni, ha érdekel a fotózás, helyére kerülnek a dolgok, ez most egy szociofotó válogatás, miért ne, milyen hálás blogbejegyzést lehet irni arról, hogy a sok öltönyös elmereng Benkő Imre ózdi képein.
Megint velem van a baj, mert nem tetszik valami. A Kogart egy szép nagy ház, és néhányan szép nagyméretű képeket hoztak, amik jól illenek a közegbe, a legtöbben viszont maradtak a 30 * 40-nél, ami kicsi. Ebben a közegben kicsi. Emlékezhetünk, hogy mondjuk Egry József kiállitásán a balatoni képek közül mennyire kiugrott az első emeleten a csónakos kép, a nagyobb felületen jobban érvényesültek a szinek. Ha már Benkőt mondtam, a fotóművészet lapban is látott öreg emberkés képét én megnéztem volna méteres nagyitásban, ha már. És volt szponzor. Ez az egyik. A másik szakmai gond és nem is értem. A képek alatt ugyanis nem korrektek a feliratok. Egész pontosan hiányzik a technika, a képek nagyitásának ideje és sorszáma. Értem, hogy most nem eladunk, meg aztán én úgyis látom, hogy c-print, c-print, mi más lenne, de akkor is hiányzik. Ezt Kincses Károly tudja a legjobban, úgyhogy valami más van a dolog mögött, amit nem fogunk megtudni.
Most akkor megint fanyalgok? Ott a vastag, jó papirra nyomott katalógus. Végre fotókról beszélgetnek a Kogartban. A növények zöldülnek. Kritikának itt most helye nincs, ez egy csodálatos kiállitás. És egyszerűen kötelező. Uff.