Könyvajánló: Pablo Helguera: Stilus a kortárs képzőművészetben

Ez a könyv nagyon kellett már, egy friss hegyi patak a belváros dzsungelében! Én magam is sokszor beleesek abba a hibába, hogy megfontoltan fogalmazok, nem teszek teljesen egyértelművé dolgokat, sokszor kijelentem, hogy a művészvilágban nincsenek egyértelmű dolgok, de ennek vége. Ez a könyv egyszerűen és érthetően ad választ minden felmerülő művészvilággal kapcsolatos kérdésre. Művészként lefeküdjünk-e egy galériatulajdonossal a karrier érdekében? Hogyan szidhatunk egy másik művészt anélkül, hogy az rossz fényt vetne ránk? Felnevethet-e egy gyűjtő egy nyilvánvalóan szánalmas kiállitáson? Végig kell-e nézni borzalmas és véget nem érő videókat?

A londoni Tate-ben árulnak olyan könyveket, amik bár szánalmasan vékonyak, és ahhoz képest pofátlanul drágák, mégis ajánlhatóak őszinteségük és fanyar humoruk miatt. Csak egy példa: legyek-e művész? 12 fontért 100 oldalon olvashatjuk a választ: ha erre a könyvre van szükséged ahhoz, hogy eldöntsd, akkor nem. És a most ajánlott könyvben hasonló módon kapjuk az arcunkba az igazságot, csak annyi különbséggel, hogy a kérdések, amikről szó van, nagyon is valósak és nem is találkoztam még senkivel aki ne tette volna fel. Csak egy példa: sokszor találkozunk olyan videó munkákkal, amik egyrészt nem érthetőek, nem illeszkednek semmibe, nem poénosak, és mégis ott vannak a galériákban. Végig kell-e őket nézni? A könyv válaszát nemigen találnánk ki: azt mondja, hogy igen, udvariasságól valóban az lenne a követendő, hogy végignézzük ezeket, de a videómunkák eléggé szürke területük a képzőművészetnek, igy ha valakit nem fog meg ez az egész, az ne érezze rosszul magát, mindenki igy van vele. Viszont senki se lássa, hogy éppen a videó felénél felállunk és elmegyünk...

Ha valakinek még lennének emlékei tündérmesékről, miszerint a jó győz, a gonosz meg nem, az ne olvassa el a hogyan működik fejezetet. Már rég nem arról van szó ugyanis, hogy a művész elvonul magányába, megalkotja felejthetetlen műalkotását, aztán a jólelkű galériás ezt látva ellátja pénzzel a művészt, és igy mindenki boldogan él, amig..Ehelyett van a pénzzel teli gyűjtő, akit abszolút nem érdekel ez az egész lila köd dolog, csupán azt nézi, hogy a befektetése megtérüljön, lehetőleg minél hamarabb, és lehetőleg úgy, hogy azt el tudja mesélni baráti társaságban. Ehhez pedig annyit kell tennie, hogy meggyőzze a nagy múzeumok vezetőit, hogy pont az a művész a legjobb, akinek a műveit ő épp felvásárolta...

Szóval a kicsit bulváros leirás ellenére tényleg azt gondolom, hogy szinte kihagyhatatlan ez a könyv, dacára annak, hogy elég vékony és ahhoz képest nem is a legolcsóbb...Kérjétek kölcsön, mondjuk tőlem...