Rozsda Endre a Várfok galériában

Lassan azért beindul a galériaszezon, a gyűjtők is visszatérnek Baliról, a galériák már a Wiennafair-re gondolnak (októberben lesz), a művészek reménykednek, a hozzám hasonló fickók meg egyszerűen örülnek, hogy ismét van téma, hogy nem a régi albumokat kell levenni a polcról, ha művészeti élményre vágyom.Elkezdődtek ismét a megnyitók, a Várfok Galéria mindig is jó nevű helynek számitott, mi baj lehet itt? Rozsda Endrébe amúgy sem lehet belekötni, ő is párizsi magyar, bár 56 előtt azért az Európai Iskola tagja, természetesen szürreális képekkel, ami akkor szinte kötelező volt egy gondolkodó elmének. Nyilván nem érdemes felmondani az életrajzát, néha az embernek van egy olyan érzése, hogy az a magyar festő, aki nem élt Párizsban nem is fontos, ami persze túlzás és amúgy is sarkitás.Hm, azért Vasarely se lett volna az, ami Pesten, de lépjünk tovább. Ezúttal a grafikák vannak túlsúlyban, amik szintén nagyszerűek, csak inkább a Nemzeti Galériában lenne a helyük egy életműkiállitáson. Tényleg, valaki elmondaná nekem, hogy miért nem tudjuk pl. elhozni Simon Hantai kiállitását Párizsból? No de vissza Rozsdára..A kevés képen villámgyorsan átfutok, igazán szépek csak kevés...A grafikákhoz meg nincs elsőre türelmem, már fogalmazgatok magamban szövegeket, de helyette elolvasom a hosszú idézetet, ami az utcai teremben várakozik. - Na ez már valami – hümmögök, mert bár hasonló szövegekkel tele a padlás, mégis közelebb hoz az alkotóhoz. Kicsit megnyugszom, lelassitok, most már odaléphetek a grafikákhoz ismét. Na igy már más. Intimek, kedvesek, ötletesek. Talán ez a tárlat egyfajta minimuma annak, amit meg kell mutatni a festőtől, bár ne kezdjük sorolni a távol lévő képeket, de mégis, meg lehet sejteni, hogy mi az eszenciája a Rozsda képeknek. Persze ez ettől még csak egy előétel, amitől csak még éhesebbek leszünk..