Fotókönyvfesztivál a bécsi Anzenberger galériában

Miközben nálunk a pórázról elengedett mma épitészeti szalont szervezett a Műcsarnokba, Bécsben komoly munka zajlik. Úgy tűnik, sikerült nekik az, hogy a régió országaiból összetrombitált művészek és galériások beszélgessenek egy jót és megismerjék a körülöttük zajló dolgokat. Bár névleg 4 galéria szervezte az eseményt, azért mi tudjuk, hogy Regina Anzenberger nélkül semmi sem lenne. Ő az, aki már évek óta szorgalmazza az együttműködést, workshopokat, kiállitásokat szervez mindenféle kelet-európai jöttmentnek, akár olyanoknak is, mint én (de ez a blog nem rólam szól).
Bécs éveken keresztül, vagy talán mindig is bevehetetlen bástya volt a magyaroknak, hiszen ők inkább a németek felé figyeltek, figyelnek, és fontos megemlitenünk, hogy szintén Bécs a legtávolabbi pont, ahova még egy kultúrember kiállitást elvisz. Most éppen David Lachapelle tette tiszteletét az Ostlicht galériában, ami mily véletlen, épp egy emelettel Anzenberger felett található. Akkor most mi történt? Nyitnak az osztrákok? Nem igazán, inkább csak az emlitett hölgy, akinek a nevét többször már nem irom le.
Meglehetősen sokszinű banda jött össze a fesztiválra. Akadt Rotterdamban élő izlandi, németeknél lakó horvát, és persze a régi ismerősök, pl. a kedvenc lengyel hölgyeményem, Katarzina Majek, éssatöbbi, éssatöbbi. Névsorolvasás helyett fontosabb volt, hogy mindenki beszédes kedvében volt, igy aztán tényleg mindenki mindenkivel trécselt, tárgyalt, képeket mutatott. Itt kell megemlitenem a Nessim galéria szakmai sikerét - sokan nézték végig Kerekes Gábor printjeit, és hosszú és mély beszélgetések alakultak ki náluk. A Faur Zsófi galériával kicsit kitoltak, talán a legrosszabb helyet kapták, de azért igyekeztek, Kudász Gábor személyesen is körbejárt, ismerkedett. Bemutatkoztak a Mome hallgatói, bár végiglapozva könyveik minőségét, hmm, még lenne tennivaló. Amúgy alapvetően kétféle irányzat hóditotta fesztiválon. Az első szerint mindegy hogyan, a legrosszabb anyagokból, de ki kell hozni egy fotókönyvet, akár házilag tűzötten is, ócska papirra, a lényeg, hogy legyen. A másik irányzat szerint minél mivesebb anyagokból, kihajtható oldalakkal, gyűjtői dobozban, kis példányszámban kell könyvcsodákat létrehozni, mert ez lesz érték később. Volt, aki eredeti polaroid képet adott a könyvéhez, és sorszámozott nagyitások is kilógtak albumokból.
Zárszóként egyetlen apró kép: egy francia könyvessel és egy szervezővel percekig röhögtünk és ez nem egyedi eset volt..